Vármegyei hírek

Egyre több Békés megyei gazda csatlakozik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége˙(MAGOSZ) akciójához.


Dr. Kulcsár László, a NAK és a MAGOSZ megyei elnöke március 8-i békéscsabai sajtótájékoztatóján kiemelte, országosan máris több tízezren írták alá azt a petíciót, hogy az unió ne kurtítsa meg az agrártámogatásokat.
– Az unió jelenlegi vezetésében erős – bár gyengül – az az irányvonal, mely a bevándorlók, migránsok jóléti járandóságait fedezné a gazdák támogatásából – emelte ki Dr. Kulcsár László. – A tét óriási, hiszen ha a jelenlegi lebegtetésekből valóság lenne, a közvetlen támogatások 16, a vidékfejlesztési támogatások 27 százalékkal csökkennének. Ez súlyos százmilliárdok kiesését jelentené, és a hátrányból indult magyar gazdákat ez jobban sújtaná, mint a fejlettségben előrébb járó nyugat-európai társaikat. Éppen a felzárkózásunkat, a fejlesztéseket, az innovációt akasztanák meg.

A kamara megyei elnöke kitért arra, hazánk a 2004-es unióba lépéskor szerződést írt alá, ennek alapján fizetik az agrártámogatásokat. Ez nem ajándék, jutalom, hanem járandóság, amiért például Magyarország megnyitotta a piacait.
– A májusi európai parlamenti választásokon sok múlik, hogy melyik álláspont kerekedik felül – ecsetelte Dr. Kulcsár László. – Az aláírásgyűjtést azért kezdeményeztük egy hete, hogy a támogatások ne csökkenjenek, és a mezőgazdasági fejlődésünk ne torpanjon meg.

Az elnök szólt arról, hogy online-felületen, valamint a falugazdász-irodákban és a Békéscsabán lévő megyei igazgatóságon lehet május 3-áig a tiltakozási íveket aláírni. Dr. Kulcsár László számokkal is érzékeltette, hogy megyénkben milyen fajsúlyos kérdés az agrártámogatások összege. Tavaly 45,8 milliárd forint érkezett Békésbe, 438 ezer hektárra nyújtottak be kérelmet.

Kovács Zsolt, a NAK szolgáltatási főigazgató-helyettese arról szólt, hogy országosan 400 ezer tagja van az agrárkamarának, és a családjaikat is hozzászámolva több millió ember érdekeit képviselik. A kamara a szolgáltató jellegét megőrizte, idén pedig több elemmel is bővíti. Ilyen a felnőttképzési szolgáltatás és a MOL-kártya.

 


Idén is báloztak a gazdák Nagyszénáson

Március 9-én immár tizenegyedik alkalommal rendezték meg Nagyszénáson a helyi gazdakör gazdabálját. A rendezvény házigazdája Uhlár János, a Nagyszénási Gazdakör elnöke volt. A vendégeket azt est folyamán Jakab István, a MAGOSZ elnöke, az Országgyűlés alelnöke, Závoda Ferenc, a NAK Békés megyei alelnöke és Dr. Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója is köszöntötte.
A bálon Dr. Kulcsár László is részt vett. Nyitóbeszédében köszöntötte a meghívottakat, valamint kiemelte azt, hogy versenyképes agrárium nélkül nincs vidék, vidék nélkül nincs Magyarország és örömét fejezte ki, hogy a Nagyszénási Gazdakör ilyen összetartó és élni akaró gazdálkodókból áll. A jó hangulatú eseményen mintegy száz helyi és környékbeli gazdálkodó vett részt.



(nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám