Nemzetközi hírek

Budapesten tanácskozott a visegrádi országok agrárkamaráinak alma-munkacsoportja. A szakértők az almapiaci helyzet javítása érdekében több javaslatot is megfogalmaztak. Többek között felmerült, hogy a túltermelést akár ültetvény-felszámolással akadályoznák meg, és ezt a kivágott ültetvények pihentetett területeinek rekultivációs támogatásával ösztönöznék.


A visegrádi államok agrárkamaráinak 2019. februári, veszprémi tanácskozásán határoztak arról a résztvevők, hogy az almapiaci helyzet kezelésére külön szakértői munkacsoportot hoznak létre. Ez a munkacsoport május 22-én Budapesten, a Parlamentben tanácskozott. Köszöntőjében Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke elmondta, hogy a veszprémi ülés óta a magyar Országgyűlés elfogadott egy törvénymódosítást, amelynek értelmében ettől az évtől minden magyarországi feldolgozásra beszállított almára és meggyre írásbeli szerződést kell kötni. Hozzátettette, ezen kívül azok a feldolgozók, amelyek több mint 100 tonna meggyet vagy 200 tonna almát dolgoznak fel, az általuk feldolgozandó mennyiség legalább 60 százalékát adott határidőig kötelesek lefedni szerződésekkel. Ezt a hatóság ellenőrzi és a szabálytalanságokat komoly bírsággal büntetheti. A NAK elnöke szerint az új szerződéses rendszer garanciát jelenthet arra, hogy sikerül elejét venni a tavalyihoz hasonló helyzeteknek, amikor is az alacsony felvásárlási ár miatt heteken át demonstráltak a magyar almatermelők.

A munkacsoport ülésén résztvevő Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke arra kérte a munkacsoport tagjait, hogy javaslataikkal egyúttal keressék saját nemzeti és uniós képviselőiket is, ezzel is segítve a hatékony döntéshozatalt. A szakértők egyetértettek abban, hogy étkezési almából is túltermelés volt 2018-ban, és a betárolt készleteket várhatóan az idei év szezonjának kezdetéig sem tudják teljes mértékben értékesíteni. Európa meghatározó almatermelője Lengyelország, amely a 2019-es szezont akár 100 ezer tonna étkezésialma-készlettel is indíthatja, pedig a kiváló minőségű betárolt étkezési alma jelentős része ott is a feldolgozókba került. A túltermelés miatt az ipari alma felé tolódik el a piac, ahol nincs akkora lehetőség a megfelelő árképzésre, és az meghatározza az étkezésialma-piac árszintjét is.

A lengyel szakértő vetette fel, hogy a túltermelés jövőbeli megakadályozása érdekében önkorlátozásra lenne szükség. Véleménye szerint a kiegyensúlyozott piaci viszonyok elérése érdekében jelentősen kellene csökkenteni a lengyelországi almatermelést. Javaslatként felmerült az almaültetvények felszámolását követő területpihentetés támogatása is, amihez az új uniós finanszírozási időszak alatt akár célzott támogatásokat lehetne igénybe venni.

Magyar részről elhangzott, hogy a piaci helyzet javítása érdekében nem csak Magyarországon, hanem valamennyi V4-es országban termelői érdekeltségű feldolgozókat kellene létrehozni. Szintén magyar javaslat volt egy árképlet bevezetése, amely meghatározna egy olyan minimális önköltségi árat, ami alatt az almát nem lehetne kereskedelemi forgalomba hozni. A belső fogyasztás élénkítése érdekében pedig a visegrádi országok akár közös fogyasztásösztönző programokat is indíthatnának. A szakértők egyetértettek abban is, hogy egy megfelelő szabályrendszerrel szükséges lenne megakadályozni a jelentős mennyiségű ukrán alma uniós piacra való beszállítását is.

A munkacsoport döntése értelmében a felmerült elképzeléseket a V4-államok agrárkamaráinak következő, júniusi, pozsonyi tanácskozásán is napirendre veszik, és közös kommünikében hívják fel az európai döntéshozók figyelmét a problémára.


(nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám