Országos hírek

Az Alkotmánybíróság friss döntése egyértelműen kimondja: nem jogsértő a magyar földtörvény; a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) ahogy eddig, a jövőben is eszerint jár el a földforgalmi ügyekben.

 

A Kamara a termőföld kérdését nemzetpolitikai fontosságúnak tekinti, az Alkotmánybíróság most történt megerősítését követően ezentúl is azon fog dolgozni, hogy a földforgalmi törvény szabályainak megfelelően eljárva megerősítse a helyben lakó gazdák szerepét, javítsa a versenyképességet és közreműködjön a földügyletekkel kapcsolatos visszaélések visszaszorításában.

Az Alkotmánybíróság II/376/2019. számú, 2019. szeptember 30-i határozatával elutasította ellenzéki képviselők földforgalmi törvénnyel kapcsolatos, 2019 márciusában benyújtott beadványát, melyben kifogásolták, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara területi szervei bírálják el az adásvételi szerződéseket. Az Alkotmánybíróság a vizsgálata során a kezdeményezők minden érvét elutasította, az erről a napokban hozott határozatot az Alkotmánybíróság a honlapján is közzétette.

Az Alkotmánybíróság határozatában kimondta, hogy a földbizottság nem gyakorol közhatalmat az adásvételek elbírálása során, mivel ott magánjogi érdekeltként jár el. Az Alkotmánybíróság megerősítette azt, hogy nem minősül vétónak, hogy a közigazgatási perben a bíróság a mezőgazdasági igazgatási szerv kamarai állásponton alapuló döntését nem változtathatja meg. A bíróság ugyanis vagy helybenhagyja a felülvizsgált döntést vagy indoklással együtt hatályon kívül helyezi és a hatóságot új eljárásra kötelezi.

Megerősítésre került továbbá, hogy a földforgalmi törvény elfogadásakor az Országgyűlés az Alaptörvény előírásaival összhangban járt el, és az általa elfogadott szabályok értelmezése is egyértelmű.

Az Alkotmánybíróság határozata itt olvasható:
https://alkotmanybirosag.hu/uploads/2019/10/sz_ii_0376_2019.pdf

 

(NAK)

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám