Országos hírek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) újabb közös szervezésű programjában a fiatal gazdálkodókat segítik a vállalkozóvá válás folyamatában. Az ingyenes, hat hónapos ,,Így neveld az álmaidat!" című programra már várják a jelentkezéseket.

 
Folytatódik a NAK és az AGRYA 2018-ban elindított, fiatal gazdálkodókat célzó együttműködése. A fiatal gazdák közvetlen információs támogatását, együttműködésüket és a hálózatosodásukat segítő Egyetemi Fiatal Gazda Klubok Program és Fiatal Gazda Klubok Program mellett a harmadik közös kezdeményezés az ,,Így neveled az álmaidat!" címet kapta, amely a fiatal, kezdő gazdálkodókat segíti a vállalkozói készségeik fejlesztésében.

Ezt a programot az AGRYA már pilot jelleggel 2016-ban elindította, amely során jól láthatóvá volt, hogy a fiatal gazdálkodók esetében hiányoznak az alapvető vállalkozói ismeretek. Ezen tapasztalatokra építve egy egyedülálló programot és tematikát dolgoztak ki, mely során az információátadás egy szimulált vállalkozói környezethez, az otthon végzett kertészkedéshez kapcsolódott. Ennek a kezdeményezésnek az agrárvállalkozásokra specializált adaptációjára vállalkozik most a NAK az AGRYA-val közösen. A módszertan középpontjában továbbra is élményszerűség marad. A résztvevők a saját gazdaságuk elemzését, értékelését végzik majd el az új tudásra, tapasztalatokra építkezve. Fontos eleme a programnak, hogy erősítse az együttműködési készséget is a résztvevők között.

Mikula Lajos, az AGRYA ügyvezető elnöke és Kis Miklós Zsolt, a NAK általános agrárgazdasági ügyekért felelős alelnöke jelentette be ma a programot

 

Mivel a szakszerű és eredményes működéshez nélkülözhetetlenek a vállalkozói ismeretek, így a program részeként közgazdasági, jogi, számviteli, adózási, kommunikációs és marketing alapismereteket kapnak a résztvevők. A gyakorlati feladatokon keresztül az alapkészségek is fejlődnek a tételes információátadáson túl. A programnak kiemelten fontos része a személyiségfejlesztés és az önismeret erősítése. Így a most letisztuló, gyakorlati tapasztalatokkal megerősített módszertan közvetlenül alkalmazható lehet a pályájuk legelején levő és így a gazdasági kockázatoknak jobban kitett 30 év alatti fiatal gazdák fejlesztésére, hiszen ők adják ennek a programnak a speciális célcsoportját.

Az ingyenes program 16 résztvevőjét pályázaton keresztül választják ki a szervezők azon 18-30 év közötti magyarországi fiatalok közül, akik már valamilyen mezőgazdasági tevékenységet jelenleg is végeznek. A legnagyobb segítséget a program azoknak tudja nyújtani, akik a gazdaságuk építésének még az elején járnak és így kevesebb tapasztalattal és tudással rendelkeznek. A program 6 hónapja alatt a résztvevőknek öt alkalommal összesen 15 napon kell kötelezően személyesen megjelenniük a képzéseken.

Jelentkezni a https://agrya.hu/rendezvenyek oldalon elérhető elektronikus jelentkezési lap kitöltésével lehet 2019. október 21-ig. Ugyanitt elérhető a részletes pályázati felhívás is. A jelentkezési lap mellett az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre el kell küldeni egy portréképet a jelentkezőről.

(NAK)

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám