Sajtóközlemények

Ezen a héten kerül nagyobb mennyiségben a hazai friss spárga a piacokra, üzletekbe – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből. A magyar spárga kiváló minőségű, nagyrészt külföldre – Németországba, Ausztriába, Svájcba, illetve a skandináv országokba – értékesítik. A hazai lakosság körében évről évre egyre népszerűbb a spárga, ami igazán egészséges zöldség.

 Hazánkban – bár folyamatosan emelkedett az elmúlt években, de még mindig – alacsony mértékű a spárgafogyasztás: mintegy negyed kilogramm/fő, aminek 60-70%-a zöld, 30-40%-a fehér spárga. Az EU-ban Németországban a legnagyobb az egy főre jutó spárgafogyasztás, 1,7 kilogramm/év.

A spárga a tavaszi időszak egyik legkorábbi, exportorientált magyar kertészeti terméke. Mintegy 1420 hektár a magyarországi üzemi spárga termőterület, az évi termésmennyiség 5000 tonna körül szokott lenni. A legjelentősebb termőterületek Bács-Kiskun (60%) és Csongrád (30%) megyékben találhatók, de kisebb ültetvények vannak még Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyében is.

Magyarországon a spárgaszezon általában április elejétől június elejéig, közepéig tart. Idén – ahogy tavaly is – az év eleji fagyok miatt a megszokotthoz képest másfél héttel később kezdődhet meg a szedés. A termelők az előző évekhez hasonlóan munkaerőhiányra számítanak a napokban kezdődő spárgaszedési időszakban, ugyanakkor a tavalyi esztendő tapasztalatai alapján már könnyebb a külföldi szedőmunkások foglalkoztatásának adminisztrációja. Mivel a spárgarügyek, sípkezdemények rendkívül közel helyezkednek el egymáshoz a földben (fehér spárga), illetve a föld felett is (zöld spárga), ezért kiemelten kell figyelni a sípok kiszúrásakor, kivágásakor – mivel egy rossz mozdulat a későbbi termést is tönkreteheti, ezáltal az eredményes gazdálkodást a szakszerűtlen szedés meghiúsíthatja.

A szállodai, vendéglátóipari szektor leállása miatt itthon és külföldön is érezhető a megrendelések kiesése, ugyanakkor 2020-ban a spárga nagy része vevőre talált a nyugati háztartások körében a kereskedelmi láncok által.

A spárga tele van rostokkal, vitaminokkal, és kevés a kalóriaértéke, valamint könnyű elkészíteni. Fogyókúrához, méregtelenítéshez, de hajunk, bőrünk és körmünk szépségének, egészségének megőrzéséhez is hatékonyan hozzájárul. Kifejezetten gazdag A-, C-, E-, K-, és B-vitaminokban, folsavban, kalciumban, foszforban, vasban, nátriumban, illetve káliumban. A szárat jól emészthető rostok alkotják, amelyek segítik a bélműködést és az emésztést.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám