Országos hírek

Mintegy 170 ezer egységes kérelmet nyújtottak be tavaly  a gazdálkodók, akiknek számlájára a hónap végéig közel 500 milliárd forint támogatás érkezik. A kérelmek beadásában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara jelentős mértékben segítette a gazdákat.



Határidőre, június 30-ig valamennyi 2015. évi egységes agrártámogatási kérelmet kifizetnek az igénylőknek – jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter június 29-i sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a 170 ezer érvényes egységes kérelemre összesen 432 milliárd forintot kapnak a gazdák, amiből 390 milliárd forint uniós, 42 milliárd forint pedig nemzeti forrás.
A tavalyi kérelmek közül mintegy 135 ezret a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászainak közreműködésével adtak be a gazdálkodók. Emellett a NAK írásos tájékoztató anyagokkal valamint személyes csoportos fórumokkal is segítette az igénylőket.


A miniszter a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: azzal, hogy képesek tartani a támogatások kifizetésének határidejét, lehetőség nyílik agrártámogatási előleg kifizetésére is. Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke kiemelte, hogy az unió 28 tagállama közül – a kifizetési határidő betartása nyomán – csupán 11 ország tudta vállalni, hogy előleget ad a gazdáknak és csak 4 olyan tagállam volt, amely előlegként úgynevezett zöldítési támogatást is tudott fizetni. Ez utóbbi jogcímen, 114 milliárd forintot utaltak át a termelőknek.
Az MVH-elnök megemlítette, hogy csupán 1412 elutasító határozat született azokkal szemben, akik jogosulatlanul kívánták igénybe venni a támogatásokat, ez kevesebb, mint az elmúlt évben volt. Az eddiginél is több előleg kifizetése érdekében pedig a hivatal bevezette az előzetes ellenőrzés jogintézményét, és ennek nyomán 48 ezer gazda kapott lehetőséget arra, hogy a hibákat kijavítva szankciómentesen tudja igénybe venni a támogatást.


Egyébiránt az előző évihez hasonlóan a NAK szakemberei a 2016-ra vonatkozó egységes kérelmekkel kapcsolatos ügyintézésekben is támogatták a termelőket: a május 23-i szankciómentes határidőig beérkezett 175 ezer kérelem közül nagyjából 105 ezret a kamarán keresztül nyújtottak be.


(MTI/NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok