Országos hírek

Közvetve és közvetlenül is részt vesz a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a támogatott szaktanácsadói pályázatban. A szaktanácsadási szolgáltatás igénybevétele így 2018-tól a gazdálkodóknak már kevésbé jelent plusz terheket.


Nagy várakozás előzi meg a mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódó egyéni és csoportos támogatott szaktanácsadás indulását. Mint Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a témában tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján megemlítette, azért tekintenek erre nagy izgalommal, mert a támogatott szolgáltatás igénybevételére 2014 óta most nyílik újra lehetőség. A Vidékfejlesztési Program keretében, a korábbi, 2007-2013-as támogatási időszakhoz képest megváltozott rendszerben. A szaktanácsadásra a forrást korábban az ÚMVP biztosította, most pedig a VP közel 14 milliárd forintos keretéből valósulhat meg.

Ahogy a NAK elnöke elmondta, a kamara szerepe és feladata ebben az új szisztémában kettős: egyfelől közvetlenül részt vesz a szaktanácsadók képzésében, másfelől közvetve maga is szaktanácsadók alkalmazásával kívánja segíteni a gazdálkodók tevékenységét.


Képzés után


A részleteket kibontva Győrffy Balázs megjegyezte, a támogatott szaktanácsadáshoz kapcsolódó kötelező képzés és vizsgák szervezése és lebonyolítása is – a hatályos jogszabályok alapján – a NAK feladata. E képzés nélkül a szaktanácsadók nem tudnak a megváltozott rendszerben részt venni, ugyanis támogatott szaktanácsadói tevékenységet csak az a szakember végezhet, aki a vonatkozó uniós rendeletben javasolt tématerületek közül legalább három témakörben eredményes vizsgát tett. Ezeket a kötelező képzéseket és vizsgákat szintén a NAK szervezi és bonyolítja le.

– A képzésre támogatási forrás is rendelkezésre áll, ami pályázati úton a Vidékfejlesztési Programban meghirdetett „Szaktanácsadók továbbképzése” felhívásból válik elérhetővé, és amire a NAK júniusban be is adta a pályázatát. A projekt során a NAK vállalta, hogy legalább 600 szaktanácsadó képzéséről és eredményes vizsgájáról gondoskodik – tette hozzá Győrffy Balázs. – Annak érdekében, hogy a szolgáltatók az egyéni és csoportos szaktanácsadási szolgáltatás támogatására meghirdetett felhívás keretében már az első határszakaszban is tudjanak pályázni, a NAK saját kockázatra megszervezte a képzéseket és a vizsgáztatást. A vizsgák 2017. augusztus 22-24. között országosan hét helyszínen zajlottak, emellett szeptemberben további vizsgaalkalmat is biztosítottunk, és a további határszakaszok zárása előtt is tervezünk még lehetőséget adni a vizsgázásra. Az eddigi vizsgákon összesen 502 fő vett részt, a támogathatóság minimális feltételét 498 fő szaktanácsadó teljesítette, azaz ennyien tettek legalább három tématerületből sikeres vizsgát. Az eredményes vizsgát tett szaktanácsadók részére a vizsgaigazolások kiállítása és postázása megtörtént, illetve a portálunkon is közzétettük a sikeres vizsgát tett szaktanácsadók listáját.


Plusz szolgáltatás


Az átalakult támogatási rendszer lényege pedig, hogy a jövőben a gazdálkodók támogatott szaktanácsadást – szerződés keretében – kizárólag olyan, pályázaton nyertes, szolgáltatást nyújtó szervezetektől vehetnek igénybe, amelyek a – NAK által nyilvántartott és képzett – aktív státuszú névjegyzéki szaktanácsadó szakembereket foglalkoztatják.

Mint ahogy azt a NAK elnöke elárulta, a köztestület egyik gazdasági társasága is indulni kíván ezen a VP-s pályázaton. Ebben a cégben a jelenleg már szaktanácsadást folytató szakembereket, illetve a legjobb falugazdászokból kiválogatott csapatot kívánják alkalmazni. Összességében pedig ezzel egy újabb szolgáltatást is kínálnak majd a kamarai tagok számára.
– A célunk az, hogy a kamarai falugazdász-hálózat mellett mintegy száz szaktanácsadóval is segítsük a gazdálkodókat – mondta el Győrffy Balázs.

A gazdálkodóknak az egyéni szaktanácsadás költségének csak 10 százalékát, évente mintegy 27 ezer forintot kell kifizetniük. A csoportos szaktanácsadás pedig teljesen ingyenes. A NAK elnöke szerint a program várhatóan ötéves ideje alatt mintegy 74 ezer gazdálkodónak nyújthat segítséget a támogatott szaktanácsadás.

 


(nak.hu) (fotó: Gyulai Tóth Zoltán/NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám