Országos hírek

Modern irodaházban kapott helyet a gödöllői kamarai szolgáltató központ. A környezet és a szolgáltatás színvonala a nem is olyan messzi osztrák mintát idézi. Vagy éppen felül is múlta már azt.


Valószínűleg a gödöllői Szabadság téri Rézgombos inkubátorház állandó kiállítási tárgya Mészáros János „A föld művelője” című kompozíciója – amely egy-egy fából készült gereblyét és villát fog össze –, mindenesetre jól mutatott díszletként a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara épületben helyet kapott szolgáltató központjának október 20-i megnyitóján.

A „díszlet"

 

Ami azt illeti, sok Pest megyei gazda érezte úgy, hogy elfogadja a kamara megyei szervezetének meghívását a jeles eseményre; jeles, hiszen a keleti (Hajdúböszörmény) és a nyugati (Sárvár) után immár a középső országrészben is létesült ilyen impozáns ügyintézési hely. Egyikük meg is jegyezte, számára fontos volt, hogy eljöjjön, lássa-érezze, milyen is ez az új iroda, ezért aztán inkább félbeszakította a péntek reggeli, kora délelőtti munkát és a mezőn hagyta a traktorokat, rábízva azokat a gyorsan felfogadott biztonsági őrökre.

A gödöllői négy munkaállomásos, a megszokott barna-zöld-piros stílusszíneket viselő iroda nem olyan tágas és nagy, mint a másik két, már működő regionális központ, viszont a falugazdászok számára tökéletes, ahogy fogalmaztak, „nekünk ez a legszebb munkahely”. Kétségtelen, jó ide betérni, a közeg messze nem a rideg és személytelen hivatali irodák hangulatát idézi. Már az jól eshet valakinek, hogy az inkubátorház recepcióján mosolygós „jó napot” üdvözlettel fogadják, ha pedig netalán egyszerre túl sok gazda várna a sorára, akkor a földszinti kellemes kávézóban is el lehet ütni az időt vagy olvasgatni – akár információhalmozásként is – a várótérbe kifüggesztett agrárhíreket, -tájékoztatókat. A központ része még egy tanácsterem, amely egyelőre elkülönül az irodahelyiségtől, de mint a bejárás során elhangzott, könnyen lehet, hogy a két részt egy ajtó beillesztésével összekötik.

A Pest megyei város mezőgazdasági múltja, a helyi Szent István Egyetem és más, itt székelő mezőgazdasági intézmények jóvoltából – kis túlzással – amúgy is „agrárfőváros”, így mindenképpen indokolt volt, hogy a NAK sorrendben harmadik térségi szolgáltató központját ide álmodta. Szintén így látta az egyik jelenlévő gazda, igaz, ő másféle szempontot részesített előnyben: mint mondta, „jó, hogy itt nyílt meg; közel, elérhető távolságban van”.

A már említett mustra során Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke is megdicsérte a központ ízlésességét. Mi több megjegyezte, az osztrák agrárkamara vidéki bázisaihoz képest – amelyek kialakítását pár éve tanulmányozták – a gödöllői és persze a többi centrum is sokkal magasabb színvonalú. És szerinte a gödöllői méltó otthona a megyei gazdáknak, a kamarai munkatársaknak és a külső szolgáltatóknak (katasztrófavédelem, bankszféra, inputanyag-előállítók stb.) egyaránt.

Győrffy Balázs NAK-elnök a megnyitón úgy fogalmazott, hogy a sárvári és a böszörményi helyszínek eddigi működésének tapasztalatait is felhasználva formálták és alakították ki Pest megyei központ belsejét és ügyfélfogadási rendjét.
– A szolgáltató központ akkor működik jól, ha az itt dolgozók elkötelezettek, értéket teremtenek, és az értékes információt, tudást továbbítják a gazdálkodók felé. És a másik két hely ennek, a szolgáltató típusú kamarának a szellemében működik – jegyezte meg.

Itt várják a gazdákat

 

A szalagátvágás után elsőként hivatalosan Jakab István lépett be az irodába... A kamarai szolgáltatóközpont-hálózat kialakítása folytatódik, e hét pénteken a Fejér megyei Sárbogárdon nyílik a következő. Az biztos, hogy a kulissza ott is méltó lesz a megszokott színvonalhoz…

 

Képgaléria az eseményről



(nak.hu) (fotó: Gyulai Tóth Zoltán/NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám