Országos hírek

Tovább bővíti szolgáltatásait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: a tápanyaggazdálkodásiterv-készítési szolgáltatás mellé a jövőben laboratóriumi talajvizsgálatot is kínál egyelőre öt megyében. Az ehhez szükséges hátteret a Kaposvári Egyetem (KE) biztosítja.


A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – a NAK Nonprofit Kft.-n keresztül – 2015 óta kínálja tápanyaggazdálkodásiterv-készítési szolgáltatását, amely a hazánkban elérhető legszélesebb talajvizsgálati és tápanyag-ellátottsági besorolásokat alkalmazó, a Magyar Tudományos Akadémia által fejlesztett Pro Planta szoftver adatbázisára támaszkodva működik. A szolgáltatás népszerű a tagság körében, a NAK eddig közel 70 ezer hektárra készített ilyen tervet.

Mint ismert, a nitrátérzékenyen területen műtrágyát használó gazdálkodóknak, a Vidékfejlesztési Program agrár-környezetgazdálkodási kifizetés szántó és ültetvény tematikus előíráscsoportban részt vevő, illetve a VP ökológiai gazdálkodás támogatásban részesülő termelőknek kötelező minden évben tápanyag-gazdálkodási tervet készíteni. Az ökológiai gazdálkodás kivételével a tervet talajvizsgálati eredményekre kell alapozni, amelyet ötévente szükséges elvégezni. Az arra kötelezett gazdálkodók a e terv hiányában szankciókra számíthatnak.

Balról jobbra: Suba Péter, a NAK szolgáltatási főigazgató-helyettese; Győrffy Balázs NAK-elnök; Dr. Borbás Zoltán KE-kancellár; Prof. Dr. Tossenberger János a KE kutatásfejlesztési és innovációs rektorhelyettese; Prof. Dr. Szávai Ferenc KE-rektor

 

– A NAK a tápanyaggazdálkodásiterv-készítési szolgáltatást öt dunántúli megyében (Baranya, Fejér, Somogy, Tolna, Zala) kiegészíti a laboratóriumi talajvizsgálattal. Az ehhez szükséges hátteret a Kaposvári Egyetem akkreditált talajtani laboratóriuma biztosítja – mondta el Győrffy Balázs, a köztestület elnöke a kamara és az egyetem közös szerdai, kaposvári sajtótájékoztatóján. – A Kaposvári Egyetemmel kötött megállapodás lehetővé teszi, hogy NAK a jelenlegi magyarországi laborszolgáltatások piaci áraival versenyképesen, a kisebb mezőgazdasági termelők számára az egyik legkedvezőbb ár-érték arányban, viszont rövidebb határidővel nyújtja tagjainak a szolgáltatást. A talajvizsgálati szolgáltatás a falugazdászokon keresztül vehető igénybe. A kamara a kísérleti időszakot követően, várhatóan fél éven belül dönt a szolgáltatás más megyékre történő kiterjesztéséről, ehhez keresik a Kaposvári Egyetemhez hasonlóan kedvező feltételeket biztosító laboratóriumokat.

Prof. Dr. Tossenberger János, a KE kutatásfejlesztési és innovációs rektorhelyettese elmondta: az egyetem vállalta, hogy a talajvizsgálati piacon jelenleg átlagosnak számító 60 napos határidő helyett maximum 30 nap alatt eredményt szolgáltat, ezáltal gyorsítva a tervkészítő folyamatot. Az úgynevezett szűkített- és bővített talajvizsgálati csomagokban a talajok különböző fizikai paraméterei mellett a szerves anyagok és nyomelemek mennyiségét is meghatározzák a laboratóriumban.


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám