Országos hírek

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete. Az egyezség révén tovább javulhatnak az agráriumban dolgozók munkafeltételei.


A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetének (MÉDOSZ) tevékenysége az utóbbi évek során egyaránt segítette az agráriumban dolgozók munkafeltételeinek javítását. Február 13-án a két szervezet stratégiai együttműködési megállapodást kötött.
– Fontos ez a mostani egyezség, mert több területen is azonosak a céljaink, a törekvéseink. llyen például a MÉDOSZ által is kiemelten kezelt munkavédelem – mondta a kamara részéről a megállapodást szentesítő Zászlós Tibor, a NAK mezőgazdaságért felelős országos alelnöke. – E téren a kamara 2017 őszén munkavédelmi roadshow-t bonyolított le, amelynek keretein belül felhívtuk tagjaink és közvetve a náluk dolgozó munkavállalók figyelmét a biztonságos munkavégzés fontosságára.

Mint a NAK alelnöke megjegyezte, már a számok is jelzik, hogy hasznosnak bizonyult ez a tájékoztató tevékenység. Hiszen 2016-hoz képest 2017 végére csökkent az agráriumban a munkabalesetek – és azon belül a halálos kimenetelűek – száma. Hozzátette, még nem lehet hátradőlni, egyfelől azért, mert a munkavégzési és -védelmi feltételek javításán – és a szabályozási környezeten – még mindig lehet javítani, másfelől a munkavédelemért felelős ellenőrző hatóság 2018 második és harmadik negyedévére jelzett akciói során kiemelt helyen kezeli majd a mezőgazdasági vállalkozásokat. Éppen ezért a kamara idén is folytatja az említett munkavédelmi roadshow-t.
– Bízunk abban, hogy a MÉDOSZ-szal közös tevékenységünk révén tovább javul a morális környezet és tovább csökken a munkabalesetek száma is. Hiszen nagyon fontos, hogy a „Mindenkit hazavárnak” szlogen ne csak szlogen maradjon – jegyezte meg a kamarai alelnök.

Zászlós Tibor elmondta, a kamara más területen is magáénak érzi a tagjaiknál dolgozók problémáit, így a NAK fontosnak tartja, hogy az élelmiszer-feldogozásban, élelmiszeriparban is tiszta munkaviszonyok legyenek. Ez pedig, mint megjegyezte, biztonságot ad a munkavállalóknak, így hosszú távon maradhatnak az agráriumban.
– A mezőgazdaságban sajátosságaiból adódóan jelentős az idénymunka mértéke, illetve a főtevékenység mellett kiegészítő jelleggel végzett munka is. Előbbi kapcsán a NAK tavaly kezdeményezte az egyszerűsített foglalkoztatásból származó adómentes napi jövedelem 5870-ről 2017-ben 7631 forintra, az idei évre pedig 8255 forintra emelését. A kamara által kezdeményezett – elfogadott – jogszabály rendelkezik arról, hogy az egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazott munkavállalónak mikor és mekkora összeg utána nem kell adót fizetnie, illetve bevallást benyújtania, amely összeg a törvénymódosítással emelkedett – fűzte hozzá Zászlós Tibor.

A másik aláíró fél, Huiber Tibor MÉDOSZ-elnök azt emelte ki, hogy a szakszervezet korábban munkavédelmi és munkajogi kérdésekben többször segítette tanácsaival a NAK-ot. Mint mondta, reméli, hogy a most hivatalossá lett kapcsolat a minden lényegi munkakörülményt szabályozó kollektív szerződések mezőgazdaságban való – még jelentősebb – elterjedéséhez is hozzájárulhat. Úgy vélte, ugyancsak része lehet az együttműködésnek, hogy a falugazdászokat is felvértezzék munkavédelmi ismeretekkel, akik így ezeket a tudnivalókat továbbadhatják a velük szoros kapcsolatban lévő gazdálkodóknak.


(nak.hu) (fotó: Gyulai Tóth Zoltán/NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám