Országos hírek

A NAK Élelmiszeripari Igazgatóságának „Tanuljunk együtt!” programsorozata tovább folytatódik: június folyamán a vörösáru-gyártás témakörében mélyedhetnek el a kamarai tagok.


A szakmai napok 2018. június 11-én és 12-én, az előképzettségnek megfelelően kezdő-és haladó csoportokban indulnak 1-1 napos oktatás keretében. A kamara által finanszírozott képzés a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karán, Budapesten, a Hűtő-és Állatitermék Technológiai Tanszék tanüzemében lesz.

A kamara feladatának tekinti, hogy – az ágazat helyzetét ismerve, arról valós képet mutatva – segítse tagjait a szakmai tevékenységük világ élvonalához való felzárkózásában. Ennek a folyamatnak is része a vörösáru-gyártás szakmai oktatása. Résztvevő tagjaink megismerhetik például a kezdő csoportban a húskészítmények élelmiszerbiztonsági alapjait, a vörösáruk fajtáit, a gyártástechnológia főbb lépéseit, a haladó csoportban ezeken túlmenően a gyártás élelmiszerkönyvi vonatkozásait, a higiéniai- és minőséget befolyásoló tényezőket. Az elméleti oktatáson túl mindkét csoportban a gyakorlatban is lehetőség nyílik a különböző virslik gyártásának előkészítésére, hőkezelésére, valamint érzékszervi bírálatára.

A programon való részvétel rendezett kamarai tagság mellett ingyenes, de regisztrációhoz kötött! A regisztrációt itt lehet elvégezni.

A gyakorlati napokon – a tanüzem méretének megfelelően – alkalmanként 13 fő részvételét tudjuk biztosítani, ezért a regisztráció nem jelent automatikus részvételi lehetőséget. Jelentkezést követően munkatársaink felveszik Önökkel a kapcsolatot! Kérdés esetén további szakmai információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


(NAK)



Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

 

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok