Országos hírek

Létrejött a kamarán belül a vízgazdálkodási alosztály és a környezeti és fenntarthatósági alosztály. A céljaik közt szerepel egyebek közt a vízjogi engedélyezési folyamatok egyszerűsítése, szántóföldi vízkezelési technológiák kidolgozása, az öntözésfejlesztés, továbbá foglalkoznak az ökológiai gazdálkodással, a növényvédő szerek használatával is.


Néhány hete, 2018. elején alakult meg – Kis Miklós Zsolt, a NAK általános agrárgazdasági ügyekért felelős országos alelnökének irányításával, valamint Szabó Levente országos osztályelnök szakmai vezetésével – a NAK Környezeti, vízgazdálkodási és fenntarthatósági osztálya. Ennek keretében jött létre most a két alosztály, melyek az országos osztálytagok észrevételeinek figyelembevételével, meghatározott munkatervvel irányozza elő az érintett gazdálkodók érdekeinek érvényesítését és a szakmai ismeretek terjesztését.

A vízgazdálkodási alosztály vezetője Varga Gyula (Irrifarm Kft.) lett. A rendszeres osztályüléseken és szakmai konzultációkon túl a vízgazdálkodási alosztály előirányozza évente legalább egy bemutatóval egybekötött szakmai szimpózium szervezését, az öntözésben érintett intézmények, szakmai döntéshozók és felsőoktatási intézmények bevonásával. Az alosztály munkatervében többek közt ütemezi azon módosító javaslatok megfogalmazását, amelyek segítik a Vidékfejlesztési Program (VP) öntözéses pályázatait, a vízjogi engedélyezési folyamatok, valamint az azokhoz szükséges földtulajdonosi hozzájárulások megszerzésének egyszerűsítését.

A szakmai célok között szerepel szántóföldi vízkezelési technológiák kidolgozása, összehangolt informatikai, távérzékelési és ellenőrzési rendszerek tervezése, valamint a meteorológiai hálózatok, előrejelző rendszerek összekapcsolási lehetőségeinek feltérképezése. Továbbá a precíziós öntözési technológiák tekintetében olyan javaslatok kidolgozása, amelyek megteremtik a szakmai megoldások feltételrendszerét. Az alosztály mindezen témákban adott megoldási javaslataival hozzájárul a kormányhatározat alapján készülő öntözésfejlesztési stratégiához is, amelyhez egyrészt a kamara újra felmérte közel negyvenezer termelő – több mint egymillió hektárra adott – öntözési vízigényét, és amely stratégiát a kamara bevonásával kell elkészíteni és a kormány elé terjeszteni.

A környezeti és fenntarthatósági alosztály vezetőjének Czeller Gábort, a Magyar Biokultúra Szövetség elnökét választották meg. Az alosztály céljai között szerepel olyan javaslatok kidolgozása, amelyek segítik a VP ökológiai gazdálkodási támogatási keret teljes kihasználását, illetve a géntechnológiai módosítás új technikáinak értékelését az élelmiszer-gazdaság vonatkozásában. Ezen túlmenően javaslatot fogalmaz meg a növényvédő szerek felhasználásánál a kritikus, illetve környezetbarát hatóanyagcsoportok kezelésére, a kormányzat által elfogadott Nemzeti Akcióterv az Ökológiai Gazdálkodás Fejlesztéséért stratégia köztes értékelésére. Továbbá a precíziós gazdálkodási technikák környezeti és fenntarthatósági szempontú értékelésére, illetve a jó gyakorlatok kidolgozására és elterjesztésére a humuszt megőrző gazdálkodási formák tekintetében. Emellett előirányozza egy olyan adatgyűjtési kérdőív készítését a gazdálkodói körben, amely szakmailag megalapozza az új VP agrárkörnyezeti támogatásait.


(nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám