Országos hírek

Nem lesz „hatósági ár” a termőföldek eladásakor, és lesz fellebbezési lehetőség a települési agrárgazdasági bizottságok ajánlása ellen – szögezte le a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a jelentős médiaérdeklődéssel kísért törvénymódosító javaslatokról.


Az Országgyűlés kedden kezdte el tárgyalni a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége által kezdeményezett, a mező- és erdőgazdasági földek forgalmát szabályozó, illetve az agrárium szereplőinek versenyképességét javító törvénymódosításokat. A hét elején számos információ terjedt el a médiában a javaslatok várható következményeiről, ezért Győrffy Balázs országgyűlési képviselő, a NAK elnöke kedden sajtótájékoztatón ismertette a kamara álláspontját.
– Erősíteni kell a helyben lakó gazdák szerepét a földforgalom ellenőrzésében az új földtörvény hatályba lépése óta szerzett tapasztalatok alapján, egyedül ez segítheti a birtokpolitikai célkitűzések megvalósítását, a termőföld magyar kézben tartását – hangsúlyozta Győrffy Balázs.

Kiemelte, hogy a földadásvételi szerződések véleményezését már több mint négy éve a NAK látja el, ezen a téren nem lesz változás. Jelenleg is jól működik a rendszer: több mint 12 ezer kamarai települési agrárgazdasági bizottsági tag vesz részt az eljárásban, és megjegyezte, hogy 2014 óta évente 50-70 ezer termőföld-adásvételt véleményeztek a települési agrárgazdasági bizottságok, illetve a NAK megyei elnökségei.

Győrffy Balázs cáfolta, hogy a parlament előtt fekvő módosító javaslat elfogadásával megszűnne a fellebbezési lehetőség. A javaslat egyértelműen fogalmaz: a földbizottságként eljáró kamara egy ajánlást ad, amelyet a kormányhivatal felülbírálhat. Ezen túl bírósághoz is lehet fordulni a kormányhivatal döntésével szemben. A bíróság nem változtathatja meg a szakmai döntést, azonban új eljárásra kötelezheti a résztvevőket. Hozzátette, amennyiben a bíróság megváltoztathatná a döntést, úgy elvenné a helyi gazdálkodók szerepét, és maga a bíróság alakítaná a birtokpolitikát.

Győrffy Balázs emellett cáfolta azt a médiában elterjed információt, hogy „hatósági árat" vezetnének be a termőföldre.
– A földbizottságnak azt kell vizsgálni, hogy a földnek az ügylet szerinti ellenértéke alapos indok nélkül jelentősen eltér-e a helyben szokásos piaci értéktől. A vételárat a helyi viszonyok alapján kell vizsgálni – szögezte le. – A cél továbbra is az, hogy földet a helyben lakó gazdák vásárolhassanak, és az érzékeny területeken, ahol komoly harc van egy-egy területért ott gazdálkodók kerülhessenek előnybe és ne „panorámás kertek" alakuljanak ki szőlőbirtokok helyett.

A NAK elnöke megjegyezte, mindezek mellett a benyújtott törvénymódosító több javaslatot is tesz annak érdekében, hogy megakadályozza a visszaéléseket, és ezáltal igazságosabbá tegye a földforgalmi szabályozást.


(MTI/nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám