Sajtóközlemények

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara „NAKAdémia – Humusz, a termőföld lelke” címmel talajtani tájékoztató rendezvényt tartott Kaposváron, 2018. február 19-én. A köztestület országszerte további ingyenes rendezvényeket szervez a témában, amelyekre jelentkezni a kamara portálján lehet.

NAKAdémia – Humusz, a termőföld lelke címmel tartott szakmai előadást a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Kaposváron. A hiánypótló rendezvényt az a felismerés hozta létre, hogy bár a talaj szerepével, fontosságával a legtöbben tisztában vagyunk, mégsem helyezünk elég hangsúlyt annak védelmére. Pedig a talaj nem csak a mezőgazdaság szempontjából létfontosságú. Kulcsszerepe van az élet körforgásában, sokrétű funkcióin keresztül az egész természeti környezetre, és ezáltal az emberi élet minőségére is hatást gyakorol. A termőföld meg tud ugyan újulni, ám a túlzott igénybevétel és a nem kellő odafigyelés következtében regenerálódási képessége nagyban csökken. Az is egyértelmű, hogy az élelmiszerlánc első láncszeme a talaj, sokszor mégsem törődünk vele úgy, mint a lánc többi tagjával. Pedig ahhoz, hogy egészséges élelmiszer kerüljön a fogyasztók asztalára, az alapanyagokat szennyeződésektől mentes talajon kell megtermelnünk.

Ezeknek megfelelően az előadások tematikája is a fenti kérdésekre ad válaszokat. Ónodi Tamás és Resek Attila a talaj szerepéről, fontosságáról, a humusz és humuszanyagok jelentőségéről, valamint azok költségekre és terméseredményekre gyakorolt hatásáról beszél. Petró Tibor elődadásából kiderül, hogy a talaj egészségének legfontosabb mércéje a szervesanyag-mennyisége, ami kulcsfontosságú a hosszú távú terméshozamok, az élelmiszer-minőség, a szélsőséges időjárásnak ellenálló képesség és a talajszén tárolásának, a humuszépítő folyamatok megindításának szempontjából. A talajmikrobiológiai szereplők, gombák, baktériumok, talajalgák kumulatív hatásai, főbb működési folyamatairól Daoda Zoltán beszél. Sójnóczki István a különböző talajművelési rendszereket mutatja be, illetve ezen technológiákat ismerteteti, valamint gyakorlati tanácsokkal segített helyes megvalósításukban, továbbá a precíziós gazdálkodás szemszögéből is bemutatja a témát.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara célja, hogy rávilágítson a talajok szerepére, megóvásuk fontosságára, és információkkal, tanácsokkal segítse a termelőket abban, hogy a talajok védelmét szem előtt tartva tudjanak gazdálkodni.

A köztestület további talajtani rendezvényeket szervez a következő helyszíneken és időpontokban:

Hajdúböszörmény, 2018. február 26.; Hódmezővásárhely, 2018. március 5.; Veszprém, 2018. március 6.; Kecskemét, március 12. Az előadásokra a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara portálján (www.nak.hu) lehet jelentkezni.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám