Sajtóközlemények

Végéhez közeledik a burgonya betakarítása az országban – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből. Egy magyar ember évente átlagosan 25-30 kg burgonyát fogyaszt. A legtöbb burgonyát Csongrád, Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyében termelik; a növénynek idén az aszály majd a későbbi nagy esőzések és a burgonyabogarak sem kedveztek.

Míg – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint – 1960-ban hazánk 3 millió tonna burgonyát termelt, 1990-ben 1,2 milliót, a 2000-es évek elejére ez 784 ezer tonnára csökkent. Jelenleg Magyarországon – a területalapú támogatási kérelmek adatai alapján – üzemi méretben 8088 hektáron termelnek burgonyát; mintegy 200 ezer tonna körüli az éves üzemi burgonyatermés, ehhez jön még hozzá a háztáji termesztés. Azaz gyakorlatilag fél évszázad alatt a tizedére csökkent a burgonyatermesztés.

A magyarországi fogyasztás 75-80 százalékát fedezi a hazai termés, emellett az elmúlt években 22-28 ezer tonna volt az import étkezési burgonyából, ami a legnagyobb mennyiségben Franciaországból, Hollandiából és Szlovákiából érkezett. A burgonyaexport 5-10 ezer tonna, elsősorban Romániába és Csehországba irányul.

Mindemellett nagyon magas a késztermékek behozatala. A feldolgozott, fogyasztásra előkészített fagyasztott késztermékből 40-46 ezer tonnát importálunk, a legtöbbet Hollandiából és Lengyelországból. Érdekes módon a 10 ezer tonna körüli ilyen exportunk nagy része is Hollandiába és Lengyelországba megy.

Idén a burgonya kezdeti fejlődése az aszályos időszakra tevődött, ezért a tőszám-beállottság sok helyen alacsonyabb volt az optimálisnál. Aki az aszályban nem öntözött, az gyenge közepes termésre számíthat. A csapadékosra fordult időjárás már kedvezett az állományoknak, de azokon a helyeken, ahol több csapadék hullott, jelentős belvíz is kialakult, és az állomány víz alá került. A burgonyabogárral is sok probléma volt, a folyamatos inszekticides kezelés ellenére is jelen voltak és pusztították a lombozatot. Ennek, illetve a kedvezőtlen időjárásnak a hatása a termésmennyiségben is megmutatkozik. A végleges termésbecsléshez gyűjtött adatok szerint idén mindössze 23,9 tonna/hektáros termésátlagra lehet számítani, szemben az optimális 40 tonnával.

Az egész éves kínálati pozíciónak a megfelelő tárolókapacitás az alapja, ez fejlesztésre szorul a szektorban, ahogy az öntözési háttér is. Örvendetes lenne a félkész termékek jelenlegi 3-5 százalékot képviselő arányát jelentősen növelni, és a fogyasztás élénkítéséhez a burgonya ágazatban is szükség van a közösségi marketing tevékenységekre, valamint elengedhetetlenek a termelői együttműködések, a közös termelésszervezés és értékesítés. Ez nem csak az árak ingadozását segítené mérsékelni, hanem a közös feldolgozás felé is vezethetne. Az erős feldolgozóipar hiányát nagyon megszenvedi az ágazat.

A piac tisztítása terén eredményes volt a szaktárca 2016. évi intézkedése, amely rendeleti szinten szigorította az étkezési burgonya forgalomba hozatali szabályait. Eszerint csak olyan étkezési burgonya kerülhet kereskedelemi forgalomba, amely ép, nincs eltávolított része, nem hiányos, tiszta és kemény, legkisebb átmérője pedig nem lehet kisebb 3,5 centiméternél. Az előrecsomagolt és ömlesztett áru is csak azonos eredetű, fajtájú, minőségű, héj- és hússzínű burgonyagumót tartalmazhat. A csomagoláson minden esetben fel kell tüntetni a megnevezést, a fajtanevet, a csomagoló és forgalmazó nevét, címét, a csomagolás időpontját, a származási országot, valamint a burgonya főzési típusát.

A burgonya egyedileg nem azonosítható, gyorsan forgó tömegcikk, emiatt alanya számos visszaélésnek, illegális beszerzésnek és kereskedelemnek. Ugyanakkor az elektronikus áruforgalom-ellenőrző rendszer (EKÁER) nagymértékben kiszűrte a korábban jellemző illegális burgonyaszállítmányokat. Az ágazatot segíti továbbá, hogy 2017-től a burgonyatermelés is részesülhet a zöldségnövények termeléshez kötött támogatásából.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám