Sajtóközlemények

Gazdasági súlyán felül, stratégiai ágazatként kell kezelni az agrár- és élelmiszergazdasági szektort, hiszen erős agrárium nélkül elképzelhetetlen a vidék, és ezáltal Magyarország fejlesztése – hangsúlyozta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a Virágzó Kesztölc Egyesület és a köztestület által közösen rendezett Magyar Falvak Konferencián, Kesztölcön.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2017-ben 220 ezer főt foglalkoztattak Magyarországon a mezőgazdaságban, az agrárium 3,3 százalékkal részesedett a bruttó hazai termékből (GDP). „A látszólag alacsony számok mögé nézve azonban hangsúlyozni kell, hogy a mezőgazdaságnak ma már nem csak az élelmiszeralapanyag-termelés a feladata, hanem a környezet és a természet védelme, a biológiai sokféleség megőrzése, a vidéki életfeltételek javítása, a vidéki munkahelyek megőrzése. Ezért kulcsfontosságú, hogy hazánkban is a gazdasági súlyán felül, stratégiai ágazatként kezeljük az agrár- és élelmiszergazdasági szektort, és fejlesszük az agráriumot” – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a Virágzó Kesztölc Egyesület és a köztestület által rendezett Magyar Falvak Konferencián, Kesztölcön.

A NAK elnöke elmondta: az agrárium és a vidékfejlesztés az 1990-es évek közepétől alkot egy közös egységet az Európai Unióban: ez a két terület 1995-ben, az Európai Tanács által elfogadott Vidéki Térségek Európai Kartájában forrt össze. Ez később a támogatásokban is testet öltött: az 1996-os Corki Nyilatkozat értelmében 2000-től átalakult az európai Közös Agrárpolitika, és megjelent a vidékfejlesztési pillér. Ennek máig érvényes célkitűzése az, hogy a vidéki területeken előmozdítsa a fenntartható fejlődést, és hogy olyan többcélú mezőgazdaság működjön Európában, amely nem csak élelmiszer-alapanyagot állít elő, hanem a környezet- és tájvédelemért is felel.

Az elmúlt években jelentős fejlődést tudott felmutatni a hazai agrárium: 2010 óta folyó áron másfélszeresére nőtt az agrárium kibocsátása, ugyanebben az időszakban az agrárexport is
50 százalékkal bővült. „Ugyanakkor a hazai agrárium előtt még számtalan kihívás áll, ezekre a nemrégiben bemutatott, a NAK portálján is elérhető többéves fejlesztési programcsomagunkban igyekeztünk válaszokat találni. Azon dolgozunk, hogy a kormányzattal együttműködve megvalósítsuk az ebben foglaltakat, hozzájárulva ezáltal a vidék fejlesztéséhez” – mondta Győrffy Balázs.

A NAK elnöke hozzátette: „a vidékfejlesztés létfontosságú Magyarország jövője szempontjából, hiszen ez nem csak a vidéki, hanem közvetve a városi lakosságra is kihat. Ezért is üdvözlendő a kormányzat által meghirdetett Magyar Falu Program, amely új fejezetet nyithat a vidék életében”.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám