Sajtóközlemények

A mező- és erdőgazdasági földek forgalmát szabályozó, illetve az agrárium szereplőinek versenyképességét javító törvénymódosításokat kezdeményezett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) néhány hónapja mutatta be többéves fejlesztési programcsomagját, amelyben javaslatokat tett egyebek mellett a termőföldek forgalmának szabályozásával kapcsolatban. A megfogalmazott célok megvalósítása érdekében a NAK a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségével (MAGOSZ) együttműködésben törvénymódosító javaslatokat kezdeményezett, amelyeket tegnap nyújtott be az Országgyűlésnek Győrffy Balázs, a NAK elnöke, Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke és
Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának elnöke.

A helyi földbizottságok feladatát, azaz a termőföldek adásvételének véleményezését a NAK területi szervei látják el, állásfoglalásukkal szemben jelenleg az önkormányzatok képviselő-testületéhez lehet kifogást benyújtani. Ezen testületek döntése ellen a bíróságon lehetett fellebbezni, a perköltségek megfizetése azonban sok kistelepülés működését veszélyezteti. A benyújtott törvénymódosító javaslat értelmében a képviselő-testületek a jövőben nem vennének részt az eljárásban. Ezen túlmenően a bíróságok nem változtathatnák meg a NAK területi szerveinek döntését, csak új eljárás lefolytatására adhatnának utasítást. Ezzel megerősödne a helyi gazdák szerepe a földforgalom ellenőrzésében, és így a birtokpolitikai célkitűzések megvalósításában.

A benyújtott törvénymódosító a visszaélések megakadályozása érdekében módosítaná az állattartók jogosultságát az elővásárlására és előhaszonbérletre, és ezáltal igazságosabb lenne a földforgalmi szabályozás: a földek művelési ágának igazodnia kellene a tartott állatok takarmányszükségletéhez. Szigorodnának a következményei annak, ha valaki nem tartja be az elővásárlás során előnyt adó, vállalt kötelezettségeit. Ebben az esetben azok a gazdák, akik az elővásárlási sorban hátrébb szorultak, eredeti áron megvásárolhatnák a termőföldet. Amennyiben egyikük sem élne vételi jogával, az állam venné meg a birtokot. A törvénymódosító csomag szerint a jövőben nem lehetne kötni a visszaélésekre lehetőséget adó feles bérleti, illetve részesművelési szerződést, a földcsere esetében pedig szükség lenne a helyi földbizottság feladatait ellátó területi kamarai szervek jóváhagyására.

A földforgalmat érintő javaslatok mellett az agrárium szereplőinek versenyképességét javító törvénymódosításokat is kezdeményezett a NAK és a MAGOSZ. Ez új szabályozást vezetne be a védett állatok kártétele miatti kártérítésre. Eddig ezen fajok esetében nem volt rendelkezés arra nézve, ki viseli a kárt, ha elmaradt az indokolt riasztás, befogás vagy gyérítés. A tervezet ezt a hiányosságot pótolja, kimondva, hogy ebben az esetben a természetvédelmi hatóságnak kártalanítást kell fizetnie. A 2015-ben elfogadott új vadászati törvény megoldásokat adott a vadgazdálkodást érintő alapvető kihívásokra. Az azóta eltelt időszak gyakorlati tapasztalatai azonban indokolttá tették a jogszabály finomhangolását; a most benyújtott törvénymódosító ezt is hivatott kezelni.

A javaslatcsomag az egyes vízitársulatoknál fennálló fizetési anomáliákra is jogi megoldást ad. Korábban több vízitársulat egy küldöttgyűlési határozattal lényegében határidő nélküli fizetési kötelezettséget állapított meg. Ez szemben áll az eredeti jogalkotói szándékkal, valamint sok esetben a tagság érdekeivel is. A tervezet egyértelműen kimondja, hogy ezen kötelezettségeket csak közgyűlési határozattal lehet elrendelni.

Az agrárium versenyképességének növelése szempontjából kulcsfontosságú az öntözés fejlesztése. Ennek érdekében a tervezet egyszerűsítené a közös tulajdonban álló területeken a földfelszín felett vezetett vízilétesítmények megvalósítását azzal, hogy – az eddigi egyhangú döntés helyett – egyszerű többségi döntést írna elő.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám