Sajtóközlemények

A jövő hét elején már az egész országban elérhető lesz a hazai, minőségi, friss görögdinnye – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből. A magyar dinnyetermesztők igazodtak a vevői igényekhez és a klimatikus változásokhoz: még szeptember közepén is lesz friss dinnye a piacon, illetve például magszegény és mini dinnyék színesítik a kínálatot. A dinnyeszezon kezdete kapcsán a Magyar Dinnyetermesztők Egyesülete és a NAK Dinnye Munkacsoportja bízik abban, hogy az áruházláncok szakítanak a korábbi évek káros gyakorlatával, és nem drasztikus akciózással indítják a magyar dinnye piacra vitelét.

A dinnyeszezon kezdete meghatározó a piac számára, jelentősen befolyásolja a későbbi árakat és értékesítési lehetőségeket. Ezért is a frissen megjelenő magyar dinnye esetleges pillanatnyi marketingeszközként, vevőbecsalogatóként használata negatívan befolyásolja az egész szezont. Idén várhatóan 200 ezer tonnánál több görögdinnye terem, jelentősen meghaladva a tavalyi 158 ezer tonnát; jó minőségű termés várható. Az elmúlt években – a NAK és partnerszervezetek promóciós tevékenységének is köszönhetően – nőtt a hazai fogyasztás, időjárástól és évjárattól függően már 13-15 kilogramm/fő körül mozog az éves fogyasztás; míg 10 éve ez az érték 8-9 kilogramm körül alakult.

A hazai dinnyetermelés szükségszerű és előremutató reformja keretében jelentős időbeni és technológiai átrendeződés is zajlik. A termelők az egész országban több szakaszban ültetik és szedik a dinnyét, ezzel tompítva a dömpinget, illetve időben „kitolva” a szezont. Gyakorlatilag idén még szeptember közepén is elérhető lesz a friss hazai dinnye a piacon.

Az elmúlt években egyre inkább elterjedt a magszegény dinnye is, amire kereslet is mutatkozik, illetve a Nyugat-Európában már népszerűvé vált mini dinnyékkel is próbálkoznak a termelők. Technológiailag előrelépés, hogy nőtt az oltott, biztosabb eredményt hozó dinnye aránya, illetve újdonságként már mintegy 100 hektáron mobil fóliasátras termesztéssel is kísérleteznek termelők.

Magyarországnak Európában a negyedik legnagyobb a görögdinnye-termőterülete, 4800 hektár. A terület az elmúlt 15-20 évben csökkenő tendenciát mutatott, de az utóbbi 3-4 évben sikerült 5 ezer hektár körül stabilizálni. Így idén a görögdinnye termőterülete – a 2017-es és 2018-as évivel közel azonos – mintegy 4800 hektár. Jelentős lokális változás az utóbbi években, hogy immáron nem Békés megyében (1500 hektár), hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (2000 hektár) van a legtöbb termőterület. Általánosságban elmondható, hogy a hazai görögdinnye 40 százaléka kerül exportra, jelentős felvevőpiacok a környező országok, valamint Németország és a Baltikum.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám