Duális képzés

  • A kormány a koronavírus-járvány miatt a köznevelési és szakképző intézményekben 2020. március 16-ától digitális munkarend bevezetéséről döntött. A kialakult helyzethez mind a tanulóknak, mind az oktatóknak alkalmazkodniuk kell, emiatt digitális…

  • A NAK tájékoztatót készített a gazdálkodó szervezetek, szakképző intézmények számára arról, hogy a koronvírusjárvány-helyzetben miként kell megszervezni a duális képzést.

  • Az ITM egyedi miniszteri határozata a szakképző intézmények tantermen kívüli, digitális munkarend bevezetésének eljárási szabályairól.

  • A felhívás célja: szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék kialakítása gyakorlati képzőhelyek feltételeinek ellenőrzésére, amelyek tanulószerződés, illetve együttműködési megállapodás keretében szeretnék vállalni tanulók gyakorlati képzését, vagy már aktív gyakorlati képzést folytatóként vesznek…

  • A duális képzésben résztvevő gazdálkodó szervezetek a tanulószerződés megkötésével vállalják, hogy az adott szakképzéseknek megfelelő kerettanterv szerint folytatják a tanulók gyakorlati képzését. A képzés során vezetendőek a foglalkozási naplók.

  • A Saldo Zrt. témával kapcsolatos részletesen elemezte, hogy hogyan épül be a szakképzési hozzájárulás az agrárágazatba.

  • Tájékoztató az MKB Biztosító és a NAK együttműködése révén létrejött csoportos tanulói felelősségbiztosításról.

  • A gyakorlati képzőhelyek nyilvántartása ide kattintva érhető el.

  • Tájékoztató a szakképző iskola számára, a kamarai garanciavállalás keretében kibocsátandó igazolás kiadásának eljárási kérdéseiről.

  • Duális képzésről a mindennapi használatban akkor beszélünk, ha a tanulók elméleti képzése az iskolában, gyakorlati képzése pedig egy gazdálkodó szervezetnél (jellemzően tanulószerződéssel), vagy a jogszabályban nevesített egyéb szervezetnél folyik.

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei