Élelmiszer-feldolgozás

Az EFSA kifejlesztett egy eszközt, amely segíti az élelmiszeripari vállalkozókat abban, hogy eldöntsék, mikor alkalmazzák termékeiken a „fogyaszthatósági idő” vagy a „minőségmegörzési idő” megnevezést megjelölt dátum előtt.

Az élelmiszerek „fogyaszthatósági ideje” a biztonságról szól - az ételeket e dátumig fogyaszthatjuk, de utána semmilyen körülmények között sem, még akkor sem, ha jól néznek ki és az illatuk se enged romlásra következtetni. A „minőségmegörzési idő” a minőségre utal - az étel ezen időpont után is biztonságosan fogyasztható, de lehet, hogy nem a legjobb. Például íze és állaga nem biztos, hogy olyan mint a jelzett dátum előtt. Az élelmiszergyártó a kínált minőségi jellemzőket, a jelzett dátumig garantálja.

Az Európai Bizottság becslései szerint az EU-ban évente keletkező 88 millió tonna élelmiszer-hulladék akár 10% -át is az élelmiszeripari termékek dátumjelzéséhez kötik.

Kostas Koutsoumanis, az EFSA biológiai veszélyekkel foglalkozó testületének elnöke elmondta: „A csomagolásra vonatkozó egyértelműbb és pontosabb információk hozzájárulhatnak az élelmiszer-pazarlás csökkentéséhez, miközben továbbra is biztosítja az élelmiszer-biztonságot. Ez a tudományos vélemény előrelépést jelent ebben az irányban.”

Az eszköz döntési faként van felépítve, számos kérdéssel, amelyekre az élelmiszer-ipari vállalkozóknak választ kell adniuk, hogy segíthessenek nekik eldönteni, hogy szükséges-e a „fogyaszthatósági időt” használniuk vagy elég a „minőségmegörzési időt” alkalmazni a termék jelölésekor. A kérdések között szerepel például: hogy az élelmiszer-kategóriákra vonatkozó dátumjelölési követelményeket szabályozzák-e már a jogszabályok?, vajon a termékeket bármilyen módon kezelik-e a veszélyek kiküszöbölésére?, a csomagolás előtt újra kezelik-e?, vagy milyenek a termék jellemzői és tárolási körülményei?.

A szakértők áttekintették azokat a tényezőket is, amelyeket az élelmiszer-ipari vállalkozóknak figyelembe kell venniük az eltarthatósági idő meghatározásához. Ez azaz időtartam, amely alatt az élelmiszer biztonságos és / vagy megfelelő minőségű marad, ha a csomagolás sértetlen és utasítás szerint tárolják.

Az EFSA biológiai veszélyekkel foglalkozó testülete 2021-ben újabb véleményt tesz majd közzé a témában. A jelentés a fogyasztóknak fog szólni a tárolási körülményekről, a fogyasztás nyitási időtartamairól és a felolvasztási eljárásokról. Az EFSA által elkészített jelölési tanulmány ide kattintva érhető el, angol nyelven.

Forrás: EFSA

Tóth Dénes/NAK

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám