Élelmiszer-feldolgozás

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari Igazgatóságának szervezésében a „Tanuljunk együtt” elnevezésű programsorozat részeként valósult meg a ,,Bonbon és trüffel készítése" címet viselő rendezvény. A Tájékoztatási szolgáltatás keretében meghirdetett program célja az volt, hogy a résztvevők átfogó ismereteket szerezzenek a csokoládékészítéssel kapcsolatos technológiai és élelmiszer-biztonsági elvárásokról.


Az október 19-i budapesti eseményen a résztvevők egy elismert csokoládémestertől komplex tájékoztatást kaptak arról, hányféle csokoládé létezik, milyen veszélyek fenyegetik az alapanyagot – és ezeket hogyan lehet kivédeni –, milyen természetes tartósítószereket tudnak felhasználni, vagy akár arról, honnan lehet beszerezni a legjobb minőségű mandulát marcipánkészítéshez. A gyártás közben felmerülő higiéniai elvárásoknak és a gyártás feltételeinek ismertetése is részét képezték az alapvetően interaktív módon megvalósult programnak.

Az elméleti tájékoztatás a gyakorlat elsajátítása mellett folyamatosan zajlott. A Csokoládé Iskola műhelyében az érdeklődők megtudhatták mi a jó trüffelkrém titka, hogyan kell maszkírozni és borzolni. A bonbonok készítése (alsó kép) során pedig megismerhették a megfelelő állagú marcipántöltelék megalkotásának módszerét, a hüvelyezés, a töltés és a talpalás technikáját, valamint a csokoládétemperálás eljárásmódját.

A borzolt trüffelgolyók és a marcipántöltelékes bonbonok elkészítésének végeztével a csokoládémester vezetésével a Csokoládé Múzeumban tettek egy sétát a résztvevők. A túra során a régen használt eszközök és egyéb látványosságok megtekintésén kívül megismerkedhettek a csokoládé történetével, illetve a csokoládékészítés folyamatával a kakaófától egészen a tömbös vagy pasztillás csokoládéig.

A nap végén a résztvevők a saját kézzel készített csokoládék mellett az újonnan kötött ismeretségekkel és a frissen szerzett tapasztalatokkal térhettek haza. A visszajelzések alapján a szakmai program hasznos volt, szívesen vennének részt egyéb hasonló rendezvényen a jelentkezők.

A Tájékoztatási szolgáltatás keretében megszervezett ingyenes rendezvénnyel a kamara mindazok számára lehetőséget kívánt biztosítani tudásuk kiterjesztésében, akik most kezdenek bele a saját alapanyaguk feldolgozásába vagy akik már ezzel a tevékenységgel foglalkoznak. A szakmai programon szerzett információ és tudás érdemben hozzájárult a hazai termelők minőségtudatos előállítási gyakorlatához.

A „Tanuljunk együtt!” programsorozat célja, hogy az interaktív tudásátadással lehetőséget teremtsen az érdeklődő élelmiszer-feldolgozóknak, hogy közvetlenül a szakemberektől kérdezzenek, és kérdéseikre érdemi választ kapjanak, ezáltal is hozzájárulva az együttműködési készségük,a környezeti teljesítményük javításához, valamint az erőforrás-hatékonyságuk növeléséhez.

 

 

 


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám