Élelmiszer-feldolgozás

2018. április 25-26. között zajlott a NAK Élelmiszeripari Igazgatóságának „Tanuljunk együtt!” programsorozatának oltós tejtermékek gyártását segítő gyakorlati kurzusa.


A kamarai finanszírozásban megvalósuló program célja az élelmiszeripari előállítók versenyképességének a növelése egy olyan gyakorlati tudásátadáson keresztül, amit résztvevők a képzést követően otthon is át tudnak ültetni a mindennapokba.

A kétnapos, kezdő termékgyártók részére összeállított program tíz résztvevővel indult a mosonmagyaróvári Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézetben. Az előadás keretein belül megismerték a tejet, mint alapanyagot, a félkemény sajtokhoz használt adalékanyagokat és kultúrákat, azok sokféleségét és technológiában betöltött szerepét. Megtanulhatták a tej oltós alvadásának folyamatát, az így készült sajtok csoportosítását, a gomolya-, a trappista- és az óvári sajtok gyártástechnológiáját. Az ismeretek elsajátítását követően már az első napon nekilátott a kezdő csoport a röglyukas sajt (óvári) gyártásához, és másnapi a trappista-, valamint gomolya sajtok előkészítő fázisainak.

A második napon a gyakorlat során reggel 8 órától aktívan kezdetét vették a kultúrázási, különböző hőkezelési és technológiai eljárások, és apránként haladva formákba kerültek a trappista sajtok is. A gyártásközi szünetek alkalmasak voltak a különböző felületkezelések, bevonó anyagok megismerésére és megfigyelésére, így például a rúzsbevonat, a műanyag diszperziós bevonat és a folyékony füst alkalmazására is. A különböző belső érlelési módszerek mellett az érlelőkamrába is betekintést nyertek a résztvevők.

A gyakorlatot követően egy hasznos élelmiszerhigiéniai és élelmiszerbiztonsági előadásblokk következett, ahol felhívták a gyártók figyelmét a kritikus pontokra, azok meghatározásának és kiküszöbölhetőségének módszereire, és a legalapvetőbb jogszabályi előírásokra, amiket a sajtgyártás során figyelembe kell venniük.

A program egy érzékszervi bírálati ismertetővel és gyakorlattal zárult, ahol a két nap alatt előállított termékek mellett a résztvevők saját készítésű sajtjai is közös bírálat alá kerültek. A kóstolás során a Tejkutató munkatársai tipikus gyártási hibás termékeket is bemutattak,  kitérve a hibák kiküszöbölhetőségének lehetőségeire is.A program az értékelés szerint kiemelkedő sikerrel zárult, mind a szervezők, mind a résztvevők kitörő lelkesedéssel fogadták. A részvételi oklevelek átadását követően az a vélemény alakult ki, hogy még több ilyen hasznos, közérthető képzésre lenne szüksége a hazai feldolgozóknak.

A programsorozat májusban a haladó kurzusokkal folytatódik. 

Képgaléria az eseményről  


(Horváth Vivien/NAK Élelmiszeripari Igazgatóság)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám