Környezetgazdálkodás

2018. augusztus 13-án a Szechenyi2020 honlapon megjelent tájékoztatás szerint módosult az „Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetések” elnevezésű (VP4-12.2.1-16 azonosító jelű) felhívás. Az alábbiakban összefoglaljuk a módosítás tartalmi részleteit.


1. A felhívás módosítására részben az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény, valamint a törvény végrehajtási rendeleti szabályozásának időközben hatályba lépő változásai miatt került sor. Ennek részeként  a felhívás 1. számú mellékletében (Fogalomtár) módosult az „erdőtelepítési kivitelezési terv”, és az „erdőterv” fogalmak meghatározása;  az erdőtörvény végrehajtásáról szóló rendeletek változásával összhangban módosult a felhívás 2. számú melléklete (Jogszabályok gyűjteménye).

2. A felhívás 3.4.1.1. Műszaki és szakmai elvárások fejezet II. 2. számú bekezdése, és ennek következtében a támogatásban részesülők monitoring bejelentési kötelezettsége törlésre került.

3. A felhívás 3.4.1.1  Műszaki és szakmai elvárások fejezet II. 3. bekezdésének módosítása eredményeként nem kell kötelező képzésen részt vennie azon támogatást igénylőnek, aki az ÚMVP keretében meghirdetett Natura 2000 erdő képzésen már részt vett. A rendelkezés a módosított felhívásban 2. bekezdésként szerepel.

4. A felhívás 3.4.1.1 Műszaki és szakmai elvárások fejezet I. 6. bekezdésében módosultak a jogosultsági feltételek. A módosítás célja az volt, hogy az 50% vagy azt meghaladó állami, vagy önkormányzati tulajdonban álló erdőrészletek ne legyenek teljes mértékben kizárva a támogatásból, a magántulajdonban álló tulajdoni hányadoknak megfelelő részterületre igényelhető legyen a támogatás. A módosítással kapcsolatban meg kell jegyezni azonban azt, hogy az új szöveg a jelenlegi tartalommal nem értelmezhető, így a felhívás további módosítása várható. A módosított szöveg ugyanis az érintett erdőrészleteket illetően eltérő szektorba tartozó tulajdonosok helyett eltérő szektorba tartozó erdőgazdálkodókat említ, ami a hatályos szabályozás alapján kizárt.

5. A felhívás 4.1 Támogatást igénylők köre fejezetből törlésre került egy figyelemfelhívást szolgáló bekezdés, amely arról szólt, hogy többségi állami tulajdonban álló gazdasági társaság, illetve központi költségvetési szerv csak akkor nyújthat be támogatási kérelmet, ha ahhoz a Kormány előzetesen hozzájárult.

6. A felhívás 5.1. A támogatás formája fejezetben megváltozott az euró/forint átváltási arányra vonatkozó rendelkezés.

7. A felhívás fenti változásaival összhangban módosult továbbá a támogatói okirat.


A módosításról szóló tájékoztatás elérhető itt .

 

(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám