Koronavírus

A koronavírus-járvány következtében kialakult gyapjútermékek iránti keresletcsökkenés és a gyapjúfeldolgozás leállása súlyos hatást gyakorol a gyapjúárak alakulására, amelyek a British Wool Marketing Board szervezet szerint a következő 12-18 hónapban is éreztetőek lesznek.


A válság a globális gyapjúpiacra is jelentős negatív hatást gyakorol, amely a brit gyapjú gyűjtését, osztályozását és a nemzetközi gyapjúipar számára történő értékesét végző British Wool Marketing Board számára már az év elején is egyértelműen érezhetőek voltak, főként a Kínában januárban kialakult erőteljes keresletcsökkenés következtében.

A keresztezett fajták gyapjújának globális piaca februárban jelentősen lelassult, március elején pedig teljesen bezárult, és jelenleg sem működik. Általában a február-május közötti időszak az év legforgalmasabb értékesítési periódusa, és az idei járvány okozta rendkívüli helyzet eredményeként a British Wool jelenleg megközelítőleg 7 millió kg, 2019. évi el nem adott nyírtgyapjú-többlettel rendelkezik. Ezen a mennyiségen felül még közel 3 millió kg nyírtgyapjú-mennyiséggel lehet számolni, amelyet általában az év ezen időszakában szállítanak. Mindezen felül az új-zélandi piac is bezárult, amely azt jelenti, hogy az ottani gyapjú-ügynökségek és -aukciók szintén jelentős eladhatatlan készleteket fognak felhalmozni.

Joe Farren, a British Wool vezérigazgatója elmondta, hogy a Covid-19 világjárvány még kihívásokkal telibbé tette a „British Wool”, mint prémiumtermék újra pozicionálására irányuló célkitűzésük elérését. Mindamellett, hogy Kínában igen vonzó áron új keresletet találtak a gyapjújuk számára − mely álláspontja szerint kulcsfontosságú tényező lesz az árak helyreállításának korai szakaszaiban az Egyesült Királyságban –, hozzátette azt is, hogy szervezetüknek határozottabbnak kell lennie a céljaik elérésében. Farren biztosította továbbá a gyapjútermelőket arról, hogy a szervezet mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a gyapjú értékének növekedését és a minőségi megújulását elérjék, de ez időbe fog telni.

A koronavírus-járvány idején a British Wool továbbra is biztosítja a termelők részére a szolgáltatásokat, a kínai termékfejlesztési stratégiájuk tovább halad, értékesítésüket online aukciókra irányították, mely intézkedésekkel bíznak abban, hogy hatékonyan hozzá tudnak járulni az árak helyreállításához.


(Forrás és kép: FarmingUK - Coronavirus: Drop in wool demand to 'severely impact' prices by FarmingUK Team – Borovka Zsuzsa/NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám