Közös Agrárpolitika

2020. május 20-án tervezik bemutatni az uniós Termőföldtől az asztalig stratégiát, amely mind a járvány lecsengése, mind a költségvetési tárgyalások lezárása után válik majd inkább aktuálissá. A környezeti szempontokat nem hagyják figyelmen kívül.


Az Európai Bizottság eredeti tervei szerint március végén került volna sor a „Termőföldtől az Asztalig” („Farm to Fork” – F2F) elnevezésű stratégiájának bemutatására, amely a tavaly decemberben megjelent Európai Zöld Megállapodás mezőgazdasági és élelmiszeripari „lábát” képezi. A dokumentum célja egy olyan fenntartható mezőgazdasági és élelmiszeripari szakpolitika kialakítása, amely lefedi a teljes élelmiszer értékláncot. A fenntarthatóság biztosításához kiemelten épít a Közös Agrárpolitika (KAP) 2021-2027 közötti forrásaira, emellett a Bizottság azt is felügyelni fogja, hogy a tagországi KAP stratégia tervek kellőképpen magas ambíciószintet határozzanak majd meg a zöld célkitűzéseket illetően.

A koronavírus-járvány európai terjedésével a Bizottságnak priorizálnia kellett a rá háruló feladatokat. Március közepén bejelentették, hogy a tervekkel ellentétben egy hónappal később, április 29-ére tűzik ki a Termőföldtől az asztalig, valamint a Biodiverzitás stratégia megjelenését. A közleményt többen örömmel fogadták, és támogatták az elképzelést, a halasztást ellenzők viszont nem szeretnék, hogy a járványügyi helyzetre hivatkozva kevésbé tudjanak érvényesülni a környezetvédelmi szempontok, többek között a KAP-ban.

Az Európai Néppárt hivatalos közleményében kérte az F2F Stratégia április vége helyett, legkorábban az idei nyarat követő kihirdetését. Véleményük szerint a stratégia új szabályok betartását róná azokra a termelőkre, akik jelenleg a koronavírus hatásaival megküzdve biztosítják Európa biztonságos élelmiszerellátását, így a további szigorítások alkalmazására nem ez a megfelelő időpont.  A Copa-Cogeca hivatalos levélben kereste meg az EP COMAGRI elnökét, valamint az EU egészségügyért felelős biztosát, amelyben szintén a stratégia halasztását javasolták a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban felmerülő koronavírus okozta problémák miatt. Emellett a stratégia átfogó és messzire mutató céljaira tekintettel egy széleskörű hatástanulmány elkészítését szorgalmazták, amelynek figyelembe kellene vennie a globális járványhelyzet hatásait is.

Az Európai Parlament (EP) Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottsága videokonferencia keretében folytatott eszmecserét az agrárbiztossal a COVID-19 járvány mezőgazdasági vonatkozásairól. A képviselők az egyeztetés során ambiciózusabb KAP-költségvetést sürgettek, emellett többen kérték az F2F Stratégia későbbi bemutatását. Az EP környezetvédelmi bizottságának elnöke, Frans Timmermansnak EB-alelnöknek címzett levelében kezdeményezett találkozót többek között az F2F, valamint a Biodiverzitás stratégia megvitatása céljából, amelyet nem javasol elhalasztani. Emellett negyven, a környezeti szempontokat előnyben részesítő civil szervezet együttesen kereste meg levélben a Bizottságot, és szorgalmazta az említett stratégiák időben történő kihirdetését.

A járvány ellenére Frans Timmermans 2020. május végén tervezi bemutatni a Termőföldtől az asztalig stratégiát. Mindenesetre a mezőgazdaság jelenlegi helyzetben betöltött stratégiai jelentősége is indokolja a gazdálkodók megfelelő támogatásának szükségességét, amelyet az uniós költségvetés újratervezésekor is figyelembe kell venni, hiszen az európai mezőgazdaság első számú feladata mégiscsak az, hogy egészséges és elég élelmiszert állítson elő az európai állampolgárok számára.


Horváth Dóra/NAK

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám