Mezőgazdasági termelés

A növényvédő szerrel szennyezett, kiürült göngyölegek jelenlegi helyzete és jövője fontos kérdés minden gazdálkodó számára. Mit is jelentenek ezek a címben szereplő számok és hogyan függenek össze?


A hármas szám a növényvédelmi tevékenységről szóló rendeletben is előírt háromszori öblítésre vonatkozik. Ez a háromszori öblítés biztosítja azt, hogy a kiürült műanyag flakonok, kannák alkalmasak legyenek a műanyagok anyagában való újrahasznosítására. A nyolcas szám pedig John P. Kotter amerikai professzor elméletére utal, amelynek témája a változás nyolc szakaszból álló folyamata.

Ezt az elméletet alkalmaztuk a „Három a magyar igazság” kampányunk népszerűsítéséhez, a tisztább göngyölegek kultúrájának széles körű elterjesztéséhez. Az elmélet mind a nyolc lépcsőfoka univerzális, így aki valamiféle tartós változást szeretne elérni (az üzleti és magánéletben egyaránt), meríthet segítséget ezen tanulmányból.

Szeretnénk megosztani önökkel, hogyan segít bennünket ez az elmélet a végső célunk elérésében, a műanyagok anyagában való hasznosításában. Melyek ezek a lépések az elmélet szerint, amely eredményes változást hozhatnak?
1. Egészséges veszélyérzet felkeltése
2. Az irányító csapat létrehozása
3. A jövőkép és a stratégia kialakítása
4. A változás jövőképének kommunikálása
5. Az alkalmazottak felhatalmazása az átfogó cselekvésre
6. Eredmények elérése rövidtávon
7. Az elért eredmények megszilárdítása és további változások kezdeményezése
8. Az új megoldások meggyökereztetése a vállalati kultúrában


Egészséges veszélyérzet felkeltése (1.)


Ez a kiindulópontja a mi programunknak is. Felhívtuk a gazdálkodók figyelmét – és minden érintett résztvevő figyelmét – arra a problémára, hogy a gyűjtőhelyekre visszaérkező göngyölegek esetenként szermaradványt tartalmaznak. Ez több szempontból is veszélyt jelent. Amellett, hogy feleslegesen elpazaroljuk a növényvédő szert (amit a háromszori kiöblítés gyakorlata esetén teljes mértékben a permetlébe és így a célterületre juttathattunk volna), a szermaradvány később kicsöpögve, kifolyva kárt tehet mind a környezetben, mind a munkavállaló egészségében.

Nem elhanyagolható a műanyag hulladékok jövőjének a kérdése. A műanyag hulladékok lassan beterítik az egész Földet, lassú lebomlásuk miatt évtizedes (akár évszázados) szennyeződéseket okoznak. A kiutat az unió a műanyag csomagolási hulladékok kötelező és nagyarányú anyagában újrahasznosításában látja. Erre a feldolgozásra csak a megfelelően tisztított kannák alkalmasak. A műanyag hulladékok égetőműben történő hasznosítása nem a megfelelő hosszú távú megoldás, törekednünk kell az anyagában történő újrahasznosításra, amellyel költségmegtakarítást érhetünk el, hiszen az égetés költségei jóval magasabbak, mint a hasznosítás költségei. Emellett a keletkezett végtermék (újrahasznosított műanyag) értékesebb lehet, mint az égetéssel realizálható hőenergia értéke.

Nagy lehetőségek rejlenek a műanyagok újrahasznosításában, amiket a jelenlegi helyzetben nincs lehetőségünk kiaknázni. Törekednünk kell arra, hogy a göngyölegek minél magasabb százalékos arányban, lehetőleg maradéktalanul visszakerüljenek a gyűjtőhelyekre és ne terheljék környezetünket. A gyűjtési tevékenység megszokott módon történő folytatása a jövő kihívásainak nem felel meg, a kitűzött célokat változás nélkül nem tudjuk teljesíteni.


Az irányító csapatlétrehozása (2.)


Miután többekben is megfogalmazódott a változás szükségessége, egy támogató csapat összeállításán kezdtünk dolgozni. A CSEBER tulajdonosai (növényvédő szereket gyártó cégek) után sikerült elnyernünk a NAK támogatását is, amit az idei év elején aláírt együttműködési megállapodásunkkal pecsételtünk meg. Ezzel párhuzamosan gyűjtőhelyeinket és partnereinket is megkerestük és a támogatásukat kértük a „Három a magyar igazság” kampányunk népszerűsítéséhez. A Növényvédelmi Szövetség maradéktalan támogatására is számíthatunk.

A hatékony irányító csapat építésének kulcsa a megfelelő emberek megtalálása, a bizalom megteremtése és a közös cél kimunkálása. Várjuk azon személyek jelentkezését, akik felelősséget éreznek a környezetünk iránt és szívesen részt vennének irányító csapatunk munkájában. Jelentkezésüket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre várjuk. (Folytatása következik.)

(NAKlap, 2019. augusztusi szám; Fenyvesi Rita/CSEBER; Forrás: John P. Kotter: A változások irányítása)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám