Mezőgazdasági termelés

A repce tavaszi fejtrágyázása több helyen már megtörtént, azonban sokan két részletben, osztott fejtrágyázást végeznek, a kiegyenlítettebb tápanyag-utánpótlás érdekében. Az intenzív repcetermesztésnek ma már szinte kihagyhatatlan eleme a lombtrágyázás is. Ennek segítségével fokozhatjuk a repce fejlődését, erősíthetjük a negatív abiotikus tényezők ellen, jelen esetben a kedvezően meleg időjárást hirtelen felváltó hideggel szemben.


A repce kiemelkedő tápanyag-reakcióval rendelkező növény. A termesztés során felhasznált tápanyagokat jelentős termés és olajtartalom növekedéssel hálálja meg. Az egyes tápelem hiányok más- és más tüneteket produkálnak. Nem árt, ha ezeket ismerjük és célzottan lépünk fel ellenük:

-    A nitrogéntápanyag hiánya fejletlen állományt és az idős levelektől kezdődő sárgulást eredményez. Ennek okán csökken az asszimiláció, az elágazások száma, lassú lesz a becőnövekedése, ami termés kiesést okoz. Megelőzhető a tavaszi nitrogéntartalmú szilárd vagy folyékony műtrágya kijuttatásával.

-    A foszforhiány-tünetek a levélszélektől induló kékes, vöröses elszíneződésben mutatkozik meg, illetve elvékonyodik a levél. A foszforhiány gyenge gyökeresedést eredményez, valamint zavart virágzást és kötődést okoz, továbbá lassul a becők növekedése, ami terméscsökkenéshez vezet. Fontos, hogy már az alaptrágyázáskor használjunk foszfortartalmú műtrágyákat, illetve a tavaszi lombtrágyázáskor is pótolhatjuk, ha az alaptrágyázás ellenére is fellép a hiány.

-    A káliumhiány miatt a növényünk jelentősen visszamarad a fejlődésben, ami termésdepressziót okoz. Az idősebb levelek szélén jelennek meg a klorotikus foltok, amit nekrózis vált fel, míg a fiatal levelek általában kékes-zöld színűek lesznek. Fontos az alaptrágyázás során a kálium típusú műtrágyák felhasználása, esetleg tavaszi lombtrágyázás során a hiánytünetek kialakulásakor ennek pótlása.

-    A bórhiány tüneteit láthatjuk, ha üreges a gyökérzet és rothadás alakul ki, ami miatt az alsó szárrész is megfeketedhet. A következménye lehet a zavart virágzás, hajtáscsúcs elhalás, továbbá a terméscsökkenés és minőségromlás is. Fontos, hogy a lombtrágyázás során a mikroelemeket tartalmazó szilárd vagy folyékony műtrágya, lombtrágya tartalmazzon bórt, amely javítja a minőséget is.

-    A kén szerepe is meghatározó a harmonikus növénytáplálásban, hiánya esetén a fiatal levelektől kezdődően a növény sárgul, törékennyé válik és felfelé csavarodnak a levelek, továbbá fakó lesz a virágzat színe. A kénhiány következtében az asszimilációs felület és a virágok száma, illetve a termés is csökkenhet, valamint a minőség is romlik. Kéntartalmú műtrágyák fejtrágyázás során történő kijuttatásával, vagy lombtrágya alkalmazásával pótolhatjuk a növényünk számára a hiányzó tápelemet.

-    A magnéziumhiány során a levélérközök sárgulása látható, márványosodik a levél, súlyosabb tünet esetén kifehéredés is látható. Jelentősen csökkenhet az asszimilációs felület, levélhullást is előidézhet. Jelentősen csökken a termés és romlik az áru minősége.

-    A kalciumhiány hatására hajtáscsúcs elhalás és hervadás következhet be, továbbá a levelek barnulni kezdenek. A repcének gátolt lesz a növekedése és terméscsökkenés alakul ki. Gyors felszívódású kalcium-lombtrágya segíthet a betegség elkerülésében.

Fokozottan tápanyagigényes növények közé sorolható az őszi káposztarepce, így a tavaszi vegetációs periódusban kiemelt szerep jut a könnyen felvehető tápanyagoknak. Meghatározó ilyenkor a nitrogén és a foszfor, de a kellő kálium a mezo- és mikroelempótlásról se szabad megfeledkeznünk.


NAK/ Balázs Viktor

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám