Mezőgazdasági termelés

Kedvezően fogadta a Pénzügyminisztérium a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezését, így a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2020. július 1. és szeptember 30. között szankciómentes időszakot biztosít az onlineszámlaadat-szolgáltatásra vonatkozóan. A türelmi időszak nem csak a hazai agrár- és élelmiszeripari vállalkozásokat érinti, hanem valamennyi, Magyarországon gazdasági tevékenységet végző társaságot. Mindemellett a NAK az átállásban egy tájékoztató kiadvánnyal is segíti tagjait.


A koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségekre és a NAV felé online adatszolgáltatásra kötelezettek körének bővülésére tekintettel – amely különösen érinti a kisebb agrárgazdálkodókat, akiket eddig a 100 ezer forintos értékhatár miatt nem terhelt adatszolgáltatási kötelezettség –, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezte az adóügyekért felelős Pénzügyminisztériumnál, hogy az onlineszámlaadat-szolgáltatásra való átállást követően a NAV az azonnali szankcionálás helyett hagyjon lehetőséget a gazdálkodóknak a rendszer megtanulására és használatára.  

Mint ismert, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 2018. július 1-jétől hatályos 10. számú mellékletében foglaltak szerint adatszolgáltatási kötelezettség terheli az adóalanyt a legalább 100 ezer forint áthárított általános forgalmi adót (áfa) tartalmazó, belföldi adózók közötti ügyleteiről kiállított számláiról. Ezt a feladatot az online számlázórendszerek segítségével automatizálni lehetett, vagyis a bejelentés a számla gépi számlázóprogramon történő kiállításával megtörtént. Az eladónak csak a papíralapú számlatömbben kiállított számláit kellett a NAV vonatkozó online felületén egyesével rögzíteni, amelyre öt nap határidő állt rendelkezésére.

Egy tavalyi jogszabály-módosítás szerint 2020. július 1-től tovább bővül az adatszolgáltatásra kötelezettek köre: már nem csak a 100 ezer forint vagy annál magasabb áfa-tartalmú számlákról kell adatot szolgáltatni, hanem – összegtől és áfától függetlenül – minden kiállított számláról, amennyiben a vevő belföldön nyilvántartásba vett adóalany. A NAV korábban mintegy 1,2 millió vállalkozó részére – köztük az agrár- és élelmiszeriparban érdekelteknek is – küldött tájékoztatást az átállással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról. Ezzel párhuzamosan elérhetővé vált a NAV onlineszámla-rendszerének mobiltelefonos applikációja is, így a magyarországi adózók az Európai Unióban elsőként érhetik el a mobilon működő ingyenes számlázó programot, és használhatják bárhol, bármikor.

Az átállásra való felkészülést és az új rendszer használatát 2020 első felében azonban megnehezítette a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet, hiszen ez alapjaiban változtatta meg a hazai vállalkozások prioritásait. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elsősorban az agrár- és élelmiszeripari társaságok tevékenységének megkönnyítése érdekében kezdeményezte a szaktárcánál, hogy az adóhatóság biztosítson számukra türelmi időszakot a július 1-től hatályos jogszabály betartásának ellenőrzésekor.

A NAK jelzését kedvezően fogadta a Pénzügyminisztérium, így döntése értelmében a NAV 2020. július 1. és szeptember 30. között szankciómentes türelmi időszakot biztosít az onlineszámlaadat-benyújtásra való zökkenőmentes átállásra. A büntetés elkerülésének minimális előfeltétele, hogy az érintett cégek, vállalkozók még az első számla kiállítása előtt regisztráljanak az onlineszámla-rendszerbe. Amennyiben keletkezik számla, akkor viszont nem lehet várakozni ilyen sokáig sem a regisztrációval, sem a számlaadatok feltöltésével.

A kamara felhívja az őstermelők figyelmét, hogy áfa-alanyiságot eredményező őstermelői tevékenység adószám birtokában végezhető, így az adószámmal rendelkező őstermelőknek is van online adatszolgáltatási kötelezettségük.

Az onlineszámla-rendszer használatáról a NAK tagjai számára már korábban közzétett egy tájékoztatót, míg az átállást egy most közreadott információs kiadvánnyal is segíti.

 

(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám