Mezőgazdasági termelés

A „VP2.-4.1.4-16 Mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” felhívás kapcsán az alábbiakban felsorolt hiányosságok és hibák előfordulása számottevő a beérkezett pályázatok esetében.


Az általános hiányosságok és hibák a következők:

·    Amennyiben a projekt megvalósítása tartalmaz vízjogi engedélyköteles beruházást, úgy a támogatási kérelem benyújtásának feltétele a jogerős elvi, létesítési, üzemeltetési/fennmaradási vízjogi engedély megléte, melyet az ügyfelek sok esetben nem, vagy azoknak nem a jogerős példányát nyújtják be.

·    A táblázat szerinti III., IV. és VI. pont szerinti tevékenységek esetén felújítás vagy korszerűsítés esetében csak az előzetes helyszíni szemlét követően kezdhető meg a beruházás.

·    Építés esetében a támogatási kérelem keretében történő költségvetés tervezés és a kifizetési igényléshez kapcsolódó elszámolás az ÉNGY-ben szereplő tételek azonosítója szerint történik a 2. számú mellékletben meghatározott értékig. Gyakran előfordult, hogy az ügyfelek nem a felhívás 2. sz. mellélete szerint meghatározott mértékegységben adták meg a tevékenységek mennyiségét az elektronikus kitöltés során. Ezek egyedileg tisztázásra kerülnek a támogatást igénylőkkel, valamint a benyújtófelületet is módosításra került, a mértékegységek „beégetésre” kerültek, azonban a megadott mennyiségeket továbbra is jó lenne, ha fokozott figyelemmel, a 2. számú melléklet alapos áttanulmányozását követően adnák meg.

·    Jelentős problémát okoz az ügyfeleknek, hogy amennyiben a fejlesztés nem saját tulajdonú ingatlanon valósul meg, igazolni kell a használat jogcímét, azzal, hogy a birtoklás, használat, hasznok szedésének joga legalább a fenntartási időszak végéig biztosított kell legyen, továbbá a tulajdonosok, osztatlan közös tulajdon esetén valamennyi tulajdonostárs teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozata szükséges, mely szerint hozzájárul(nak) a beruházás megvalósításához. Sok esetben ezen a hozzájáruló nyilatkozatok és bérleti szerződések is hiánypótlásra szorulnak, mivel azok nem állnak rendelkezésre minden tulajdonostárstól, és/vagy nem a fenntartási időszak végéig biztosítják az ügyfél jogát az adott ingatlanon.

·    Vízmennyiséggel kapcsolatos okok miatt jónál rosszabb minősítést kapott víztestet érintő V. tevékenység szerinti új öntözőberendezések beszerzése, illetve új öntözővíz-szolgáltató művek létrehozása kizárólag abban az esetben támogatható, amennyiben a projekt tartalmazza a meglévő öntözőberendezések vagy a meglévő öntözőrendszerek részeinek fejlesztését (IV. tevékenység) is, és teljesülnek a felhívás vízfelhasználás hatékonyságának javításával, öntözésfejlesztéssel és az energiahatékonyság javításával kapcsolatos elvárások c. fejezet(3.4.1.1 szakasz D) pontja szerinti elvárások. Több kérelem jogosultsági ellenőrzése során megállapításra került, hogy önállóan nem támogatható V. tevékenységre irányul kizárólag.

·    Több esetben fordul elő olyan egyénileg benyújtott projekt, amely több mezőgazdasági termelő üzemét szolgáló öntözőmű kialakítására, fejlesztésére irányult. Az ilyen fejlesztések támogatására a felhívás alapján kizárólag konzorciumi formában beadott támogatási kérelmek esetén van lehetőség.

A pályázati felhívás és annak mellékletei innen letölthetők.

 


(NAK)

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám