Mezőgazdasági termelés

A Magyar Államkincstár 254 milliárd forint támogatást fizetett ki a gazdáknak az idén a közvetlen támogatások előlegkifizetési időszakában.


2017. október 16. és november 30. között a tavalyi 16 helyett az idén 24 jogcímen 254 milliárd forintot utaltak az arra jogosultaknak. A legnagyobb összegeket és legnagyobb ügyfélkört érintő jogcímek közül egységes területalapú támogatásban (SAPS) 135 ezer ügyfélnek 130 milliárd forintot, zöldítésre 122 ezer ügyfélnek 52 milliárd forintot, míg agrár-környezetgazdálkodás és ökológiai átállás, fenntartás támogatásra (AKG, ÖKO) 10 ezer ügyfélnek 27 milliárd forintot utaltak.

A kincstár több intézkedést hozott annak érdekében, hogy a megnövekedett támogatások kifizetése az eddigi évekhez képest jelentősen gyorsabb ütemezésben történjen, a  mezőgazdasági parcellaazonosító rendszer (MePAR) legfrissebb verziójának használata tovább rövidítette a beérkezett kérelmek elbírálási idejét. Az egységes kérelem továbbfejlesztett elektronikus benyújtó felülete, a 2017-ben bevezetett elektronikus adategyeztetés és az előzetes ellenőrzés rendszere lehetővé teszi, hogy a kérelmezők elektronikusan tudjanak adatot módosítani, és hibákat szankciómentesen javítani.


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

 

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok