Mezőgazdasági termelés

2018-ban az új telepítések számára engedélyezhető terület nagysága 652 hektár. A borszőlőültetvény telepítési engedélye iránti kérelmet április 1. és április 30. között kell benyújtani az új telepítéssel érintett terület szerinti illetékes hegybíróhoz. A termelők idén az új borszőlőültetvény telepítéséhez támogatást is igényelhetnek a Vidékfejlesztési Program keretében.


Amennyiben a kérelmek alapján igényelt területek összesített nagysága nem haladja meg az engedélyezhető 652 hektárt, akkor a hegyközségi tagok automatikusan megkapják az új telepítési engedélyt. Túligénylés esetén a borszőlő telepítésére és kivágására vonatkozó szabályokról szóló 9/2017. (III. 6.) FM rendelet alapján rangsorolással döntenek az engedélyezési kérelmekről.

A pontozás során a szőlész-borász szakmai önkormányzat az ágazati stratégiában elfogadott célok mentén fogalmazta meg javaslatait az új telepítések engedélyezésének 2017-es kidolgozásakor.  Célul tűzték ki a piacilag átgondolt, felelős telepítéspolitika megvalósítását, a borvidékek ökológiai adottságainak és borászati hagyományainak ismeretében. A kérelmező a bírálat során pontot kap, ha azon három borszőlő fajta közül választ, melyet a borvidékek a piaci viszonyok és minőségfejlesztési szempontjaik szerint határoztak meg; ha telepítésüket a borvidéki átlagon felüli adottsággal bíró földterületen végzik el; ha kis- és közepes vállalkozásnak minősül.  A benyújtott kérelmeket május 30-ig a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) összesíti, és rangsorolja.

Túligénylés esetén, a pontszámok csökkenő sorrendjében rangsorol a HNT. Addig a pontszámig fogadhatók el a kérelmek, ameddig az igényelt területek nagysága összesítve eléri a 652 hektárt. A legmagasabb pontszámokat elérők megkapják a teljes igényelt területre az engedélyt, míg a legalsó ponthatárt elérő termelők pedig az igényelt területek nagyságához képest arányosan csökkentett területre kapják meg azt.

Újdonság, hogy az új telepítési engedéllyel rendelkezők a Vidékfejlesztési Program keretében pályázhatnak a VP2-4.1.3.6-17 Borszőlőültetvény-telepítés támogatására. A HNT kezdeményezésére Magyarország az Európai Unió tagállamai közül elsők között nyújtott lehetőséget új borszőlőültetvény telepítésének támogatására a vidékfejlesztési alapból. A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 4 milliárd forint. A támogatási kérelmek benyújtására 2018. február 15-től 2020. augusztus 31-ig van lehetőség, és a borvidékek településein gazdálkodókat érinti, amennyiben a telepíteni kívánt ültetvényméretük eléri a 0,25 hektárt. Az új telepítési engedély minden esetben 3 évig használható fel. Amennyiben az új telepítést a termelő az engedély érvényességi idején belül nem végzi el, a következő két naptári éven belül nem nyújthat be új telepítési engedély iránti kérelmet.

Részletes információk a HNT honlapján és a hegyközségi irodákban érhetők el.

 

(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám