Mezőgazdasági termelés

Az Agrárminisztérium kiemelt figyelmet fordít az állattenyésztési ágazatra, ezen belül a baromfi- és a sertéságazat termelőire. A baromfi és sertéshízó állatjóléti támogatások 2018. támogatási évre vonatkozó kifizetései két és félszeresére emelkednek a 2010. évihez képest.


A kecskeméti Agrárium 2019 konferencián Feldman Zsolt előadásában beszélt az állatjóléti támogatások tavalyi és idei alakulásáról, és most a tárca további részleteket is közölt.

A baromfi állatjóléti támogatás keretösszegét az agrártárca 2018 őszén már két alkalommal, összesen 1,2 milliárd forinttal megemelte, amelyeket maradéktalanul kifizettek. Így a 2018. évi igénylések után kifizethető összege immár harmadik alkalommal, mintegy 1,1 milliárd forinttal növekszik. Ebből az ágazat megerősítése érdekében az elmúlt évek madárinfluenza káraival leginkább sújtott víziszárnyas-ágazat részesül. A többletforrás lehetővé teszi, hogy a 2019 márciusában lezáródó program végkifizetésénél az összes jogos igény teljes mértékben teljesüljön. A fenti intézkedésekkel a 2018. évi igénylések után kifizethető összeg – az eredetileg tervezett – 12 milliárd forint helyett 14,3 milliárd forint lesz, amely mintegy kétezer termelőt érint.

A szintén záruló, sertés állatjóléti támogatás kifizetésénél a 2018. IV. negyedéves támogatási összegeknél a Kincstárnak arányos támogatáscsökkentést kellene alkalmaznia. Ennek elkerülése érdekében az Agrárminisztérium a 2019. évi költségvetés terhére szintén keretemelést indított, amely közel 1,5 milliárd forint többletkifizetést tesz lehetővé. Így a 2018. évi sertéshízó állatjóléti támogatás tervezett kifizetése az eredeti 9,144 milliárd forintos keretösszeg helyett a 10,6 milliárd forintot is elérheti. Ennek nyomán mintegy 950, jogos igényt előterjesztő termelő részére biztosítható támogatás.  

A támogatások kifizetését követően az Európai Bizottsággal való tárgyalások eredményeként még idén új sertéshízó- és baromfi állatjóléti programok indulnak.


(forrás: nak.hu/AM Sajtóiroda)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

 

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei