`

Az állattenyésztési ágazat fejlesztése érdekében trágyatárolók építésére hirdetett pályázatot a Miniszterelnökség. A november 20-án megjelent felhívás célja, hogy a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő trágyatárolók építésével csökkenjen az üvegházhatású gázkibocsájtás.

A pályázati felhívás azon mezőgazdasági termelőknek nyújt támogatási lehetőséget, akik a korábbi határidőig nem tudták megépíteni az előírásoknak megfelelő trágyatárolókat. A kormány célja, hogy az állattartó telepek megfeleljenek a trágyaelhelyezéssel kapcsolatos előírásoknak, emellett fontos célkitűzés, hogy csökkenjen az üvegházhatású gázok, valamint az ammónia kibocsátás mértéke és a felszín alatti vizek minősége javuljon.

A rendelkezésre álló keretösszeg 5,6 milliárd forint. Az Irányító Hatóság a végrehajtás során a források 80 százalékát a legfeljebb 1 275 000 euró STÉ üzemmérettel rendelkező mezőgazdasági termelők számára biztosítja. A pályázat keretében a trágyatároló megépítése kötelező, emellett a gazdálkodó szabadon választható projektelem megvalósítását is vállalhatja. Az egyéni beruházás esetén maximum 50 millió forint, kollektív beruházás esetén maximum 100 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek a pályázók. A támogatás feltétele, hogy a gazdálkodó a megvalósítást követően a projektet 5 évig fenntartsa.

Az érintettek a felhívásokra a rendelkezésre álló keret kimerüléséig pályázhatnak. A gazdálkodók első körben 2015. december 20. és 2016. január 20. között, kizárólag elektronikus úton nyújthatják be pályázatukat az MVH felületén, a www.mvh.gov.hu weboldalon. A kötelezettségeket a beruházás megkezdését követő 24 hónap alatt kell teljesíteni.

A felhívás részéletes megismerésében és a pályázatok leadásában a www.szechenyi2020.hu weboldal és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara gondozásában megjelent kézikönyv ad részletes tájékoztatást és segítséget.

(Miniszterelnökség)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám