`

Augusztus 5-ig nyújthatják be a támogatási kérelmet a fűszerpaprika-termelők.

A fűszerpaprika-termelők mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásáról szóló 37/2014 (IV. 4.) VM rendelet alapján a termelők a minőségi fűszerpaprika termelése céljából vissza nem térítendő mezőgazdasági csekély összegű támogatást igényelhetnek a fémzárolt vetőmag költségeinek részbeni kompenzálására.

A támogatás igénybevételéhez a 24/2016. (IV. 13.) MVH Közleményben rendszeresített nyomtatványt 2016. május 1. és augusztus 5. közötti időszakban kell benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz az előírt mellékletek csatolásával együtt.

Támogatásra jogosultak

A támogatás igénybevételére az a fűszerpaprika-termelő jogosult, aki a támogatás alapját képező, vásárolt vagy termeltetőtől, termelői csoporttól átvett fémzárolt vetőmagot teljes egészében saját használatában lévő földterületen fűszerpaprika termesztése céljából felhasználta.

A támogatás mértéke a 2015. október 20. és 2016. április 30. közötti időszakban megvásárolt fémzárolt vetőmag nettó árának 75 százaléka, de kilogrammonként legfeljebb 30 000 forint. A rendelkezésre álló forrás legfeljebb 170 millió forint. A támogatás összege a kérelmező rendelkezésére álló szabad mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) keret figyelembevételével kerül meghatározásra.

Az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 11/A paragrafusának rendelkezése értelmében a támogatás igénybevételének további feltétele, hogy a támogatás igénylőjének nyilatkoznia kell arról, hogy mely egyéb vállalkozással/vállalkozásokkal tekinthető egy és ugyanazon vállalkozásnak. A nyilatkozathoz kapcsolódó információkat és nyomtatványt a csekély összegű támogatások igénybevételéhez kapcsolódó „egy és ugyanazon vállalkozás” minőségről, valamint az alkalmazott üzleti évről történő nyilatkozattételi kötelezettségről szóló 7/2016. (II. 4.) számú MVH Közlemény tartalmazza.

(Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám