`

Jó hír a vidéken élőknek: a Miniszterelnökség az ügyfelek érdekében - a potenciális pályázók és a gépjármű-forgalmazók visszajelzései alapján - még a támogatási kérelmek benyújtása előtt módosítja a jogcímrendeletet.

A teljes 2007-2013-as ciklusban a vidéki alapszolgáltatások fejlesztését szolgáló intézkedések esetében a kifizetett támogatások nagysága meghaladta a 37 milliárd forintot, amely most kiegészül az új tanyabusz rendelet tizenötmilliárd forintos forrásával.

A támogatás célja, hogy ösztönözze a szolgáltatáshiányos településeken, településrészeken a különböző alapszolgáltatások körének fejlesztését és bővítését, a minőségi szempontok javítása és a fenntarthatóság figyelembe vételével. Az ügyfélkörbe a települési önkormányzatok, önkormányzati társulások, nemzetiségi önkormányzatok, nonprofit szervezetek (egyesületek, alapítványok, például polgárőr egyesületek) és egyházi jogi személyek tartoznak. A jogcímrendelet esetében azon településekről nyújthatnak be támogatási kérelmet, melyek lakosságszáma nem haladja meg az 5000 főt vagy a település népsűrűsége nem éri el 100 fő/km2-t. A Budapest agglomerációjához tartozó, a városi ranggal rendelkező települések, valamint a kistérségi központok nem igényelhetnek támogatást. Pályázhatnak viszont azon 5000 főnél magasabb lakosságszámmal rendelkező települések is, amelyek külterületén a település lakosságának több mint 2 százaléka él.

A jogcímrendelet várható forrásösszege 15 milliárd forint, amelyből új gépjárművek és ahhoz kapcsolódó kiegészítő eszközök beszerzése 100 százalékban támogatható. Az első célterületen támogatás vehető igénybe új és már meglévő falu- és tanyagondnoki szolgáltatás fejlesztéséhez, a második célterület keretében egyéb kistérségi közlekedési szolgáltatás fejlesztésére szociális, bűnmegelőzési és közösségi szolgáltatás ellátásához kapcsolódó fejlesztések támogathatók.A maximálisan igényelhető nettó támogatás összege terepjárók esetében legfeljebb nettó 5 millió, mikro-, illetve kisbuszok esetében nem érheti el a nettó 8 millió forintot ügyfelenként.

Az április 17-én megjelent rendeletben előírt határidőkhöz képest, a napokban megjelenő módosító rendelkezések szerint közel egy hónappal több idő áll az ügyfelek rendelkezésére: a megvalósítási határidő szeptember 21-ről október 16-ra, a kifizetési kérelmek benyújtásának határideje október 5-ről október 30-ra módosul.

A műszaki követelmények módosulásával nagyobb lesz az elérhető gépjárművek választéka. Mikrobuszok (M1) esetében elfogadható a 80 kW-os motorteljesítmény, a gyári beépítés mellett a forgalmazó által beépített LED nappali menetfény, elegendő lehet a vezető oldal felőli oldallégzsák. A kerekesszék-rögzítési lehetőség, illetve az oldalsó fellépő immáron opcionálisan választható felszereltségi elemek lesznek, nem kötelező érvényű előírások. Kisbuszok (M2) tekintetében már a 100 kW motorteljesítményű gépjárművek vásárlására is igénybe lehet venni a támogatást.

További változást jelent, hogy a „Kedvezményezett járás” kategória pontszámát veszi figyelembe az Irányító Hatóság azon falvak, városok esetében is, amelyek a 290/2014. (XI. 26.) Kormányrendelet alapján az átmenetileg kedvezményezett települések körébe tartoznak. Ezáltal, az értékelési szempontok szerint magasabb pontszámmal indulhatnak az érintett települések.

(ME)

 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám