Az elkövetkezendő 5 évben Magyarország megközelítőleg 2.400 milliárd forintnyi támogatást oszthat ki a magyar gazdálkodóknak az I. pilléres keretből, és mintegy 2.900 milliárd forintot fordíthat a II. pilléren keresztül a hazai agrár- és élelmiszergazdaság és a magyar vidék fejlesztésére.
Nem hagyjuk, hogy az Európai Bizottság tönkre tegye a gazdákat!
A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését. A program aktualitásairól és jövőbeli irányairól, valamint a rövid…
A KAP Nemzeti Irányító Hatóság 2025. november 11-ei közleményében tájékoztatást adott arról, hogy a KAP-RD35-1-25 kódszámú „Erdő-környezetvédelmi többéves kötelezettségvállalások (EKV I.)” - című pályázati felhívás módosításra került.
Kárenyhítő juttatás iránti kérelmet idén 2025. december 1. napjáig nyújthatnak be a gazdálkodók (tekintettel arra, hogy 2025. november 30. munkaszüneti napra esik), kizárólag a Magyar Államkincstár (Kincstár) MKR (Mezőgazdasági Kockázatkezelési Rendszer) elektronikus kérelembenyújtó felületén.
A Víztudományi és Vízbiztonsági Nemzeti Laboratórium (VVNL) egy többintézményes konzorciumban működő kutatási és fejlesztési hálózat, melynek célja a hazai vízgazdálkodási rendszerek tudományos megalapozása és innovatív fejlesztése. A VVNL nem egyszerűen laboratóriumi mérésekkel foglalkozik, hanem egy átfogó rendszert alkot: a tudományos…
A délről szomszédos országok járványhelyzete alapján csak idő kérdése volt, mikor éri el abból az irányból Magyarországot az afrikai sertéspestis. Az Országos Főállatorvostól kapott tájékoztatás alapján megerősítjük, hogy Baranya vármegye területén is megállapításra került az afrikai sertéspestis (ASP), állománygyérítés céljából…
A Nemzetközi Szőlészeti-Borászati Szervezet (OIV) is elkötelezett a szőlő aranyszínű sárgasága elleni védekezésben, mely betegség az Európai Unió (EU) jelentős karantén károsítója.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarában működő KAP-hálózat Zöld Támogató Egysége új, hat alkalomból álló rendezvénysorozatot indít „Fenntartható mezőgazdaság a jövőért” címmel.



















