Megyei hírek

A Szakmakóstoló-hét rendezvényt Fejér megyében 2020. augusztus 10. és augusztus 14. között Velencén, a Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiummal együttműködve rendezi meg a NAK megyei szervezete.


Az agráriumhoz tartozó mezőgazdasági szakmák közül a gazda szakma (állattenyésztő szakmairány, növénytermesztő szakmairány) népszerűsítése, vonzóvá tétele a cél a 12-13 éves korosztály számára. A diákok a rendkívül intenzív hétbe már az első napokban is belekóstolhattak.

A hétfői napon a hét céljának ismertetése és a pályaorientációs hét házirendjének megbeszélése után önismereti játékokkal ismerték meg egymást a résztvevők, meghatározták a csapatok neveit és elkészítették a csapatzászlójukat. Ezt követően megismerkedtek az iskolával, a tankertészetben termesztett kultúrnövényekkel, gyümölcsösökkel, az állattartó teleppel, a telepen tartott állatokkal (szarvasmarha, juh, sertés, baromfi), délután következett a „gazda olimpia”. A verseny során erőnléti és ügyességi játékok voltak, köztük: traktorhúzás, talicskatolás terménnyel, gumicsizma célba dobás, szalmabála gurítás, tojásdobálás, tojáshabverés időre, almagyűjtés vizes vödörből.

A keddi napon a Pusztaszabolcsi Agrár Zrt.-nél a teleppel és a tartástechnológiával ismerkedtek meg a tanulók. Megtekintették a tehenek különböző korcsoportjait, a takarmányféleségeket, a borjúnevelés technológiáját, az elletőistállót, a gondozást, a tej összetételét és kezelését, ezek után pedig a fejést is kipróbálhatták a résztvevők. Ebéd után bemutatták a különböző tejtermékek gyártástechnológiáját, a felhasznált anyagokat és eszközöket, a tejtermékek minőségi követelményeit, csomagolását, jelölését, tárolását. A tejtermékek kóstolása után pedig mindenki elkészíthette a saját gomolyasajtját és egy különleges sajttálat is.

Ezt követően Borbás Edit egyéni vállalkozónál megtekinthették az almaültetvényeket, a hűtőházat és a családi gazdaság működését, a munkafolyamatokat. Tájékoztatást kaptak a gyümölcsök, aszalványok és zöldségek értékesítéséről és feldolgozásáról. A tartósítószer-mentes, 100 százalékos gyümölcslevet a gazdaság korszerű gépsorán állítják elő és csomagolják, amit a tanulók is kipróbálhattak egy mobilgépen, majd meg is kóstolhatták az általuk elkészített gyümölcsleveket.

A hét további napjain a diákok különböző kézműves termékeket készítenek (pl. ostorfonás), megismerkednek az állattartással és annak munkafolyamataival (birkakörmözéssel, növénytermesztéssel, feldolgozással, tartósítással, a különböző gyógynövényekkel) és ellátogatunk a MTA Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézetébe is, ahol interaktív műhelyben laborfoglalkozásokon vesznek részt.


(nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei