Vármegyei hírek

A Magyarok Kenyere program keretében adományokat is átadtak szeptember 8-án Bács-Kiskun megye székhelyén, Kecskeméten.


Két dolog fontos az életünkben: a kenyér és az ige. Hiszem azt, hogy most és a következőkben is a nemzetünk termőföldje, az anyaföld terméke Kecskeméten és Bács-Kiskun megyében is mindig ugyanúgy éltet bennünket - mondta dr. Mák Kornél, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat alelnöke.

Göbölyös Károly, az Ifjú Gazdák Bács-Kiskun Megyei Gazdakörének alelnöke foglalta össze, miről szól és mit is jelent a Magyarok Kenyere Program a résztvevők számára. Az idén tízéves program a Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Szövetsége (MAGOSZ), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyarok Kenyere Alapítvány által közösen szervezett a magyar gazdatársadalom önzetlen, segítő szándékú összefogása. A program keretében Magyarország területéről és a Kárpát-medence magyarlakta régióiból ajánlottak fel búzát, határon innen és túl élő gyermekeket segítő szervezetek számára.

Bács-Kiskun megyében négy helyen folyt a gyűjtés: a Júlia Malomban (Kunszálláson), a Felső-bácskai Műmalomban (Jánoshalmán), Borbély Istvánnál (Solton) és Agrosol Kft-nél (Kalocsán). A két malom pedig nem csak a gyűjtésben, de az őrlésben is közreműködött.

Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke is megtisztelte jelenlétével az ünnepi eseményt.
- Adományokat adunk azért, hogy a rászorulók, a szükséget szenvedők valóban méltó emberi életet tudjanak élni. Az elmúlt 10 évben nagyon sok rászoruló árva gyermek számára tudtunk adományt adni. A segítség pedig, főleg, ha tiszta szívvel, szeretettel adják, nagyon sokat jelent az embereknek. Nem csak a kenyér, hanem az, ahogyan adják. És mi ezt jó szívvel, örömmel és szeretettel adjuk – hangsúlyozta Jakab István.

Ahogy fogalmazott, a program kezdetén 10 tonna gabona gyűlt össze, tavaly már országosan 791, idén pedig az adomány meghaladja az 1000 tonnát a Kárpát-medencében. Megjegyezte, az adomány mellett maga a nemzeti összefogás az, ami a lényegét adja a programnak.
- Hogy együtt vagyunk, egy kenyéren vagyunk, közös a sorsunk, osztozunk örömben és bánatban, kudarcban és sikerben. Felvállaljuk egymás gondjait, és segítjük egymást itt, a Kárpát-medencében. Mint ahogy a 15 millió búzaszem, ami 15 millió magyart jelképezve a malomban megőrlésre kerül, és a kenyérben egyesül, úgy egyesül a 15 millió magyar a nemzetben. Mi ezt hisszük, és őszinte örömmel visszük ezt a programot tovább – zárta gondolatait Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke.

Az esemény zárásaként a történelmi egyházak képviselői megáldották terményeket.


(hiros.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám