Jogszabályi összefoglaló

Néhány napja jelent meg a hazai vízgazdálkodás öntözési célt szolgáló fejlesztési javaslatairól szóló kormányhatározat. A végrehajtásban fontos feladatokat kapott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is.


2018. szeptember 10-én jelent meg a Magyar Közlönyben a hazai vízgazdálkodás öntözési célt szolgáló fejlesztési javaslatairól szóló 1426/2018. (IX. 10.) számú kormányhatározat, amelyben a kormány 2018. október 31-i határidővel feladatokat tűzött ki az agrárminiszter és belügyminiszter részére, bevonva ebbe a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát (NAK) is.

A NAK közreműködésével az alábbi feladatokat kell teljesíteni:
-    javaslattétel az öntözési célt szolgáló fejlesztések megvalósításának sorrendjére, ütemezésére, valamint a finanszírozási igényére;
-    a vízgazdálkodási társulati, gazdálkodó szervek, helyi érdekeltségű és közcélú vízilétesítmények kataszterének elkészítése;
-    javaslattétel az öntözési célra felhasználható, meglévő rendszerek eredményes működtetését gátló infrastrukturális, eszköz- és humánerőforrás-hiányra és ennek megszüntetésére.

Ezen felül az agrárminiszter további feladata, hogy kidolgozza az öntözési ügynökség koncepcióját. A belügyminiszter pedig – az agrárminiszter együttműködésével – tegyen javaslatot a hosszú távra szóló öntözési vízjogi engedély feltételrendszerére, amely az agrárminiszter talajvédelmi szabályozás e célból történő felülvizsgálatára irányuló javaslatára épüljön.

Az előkészítési, tervezési, illetve a kivitelezési fázishoz 2020-2030 között évente maximum 17 milliárd fejlesztési forrás biztosítható.


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

 

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok