Koronavírus

Kína továbbra is a legnagyobb marhahús-vásárló a világon, az ázsiai ország várhatóan 2,2 millió tonna marhahúst importál 2020-ban. A piac átrendeződését az is segítette, hogy a koronavírus-krízis erősen befolyásolja az ausztrál vöröshúsok kivitelét.


2019-ben Kína 11 százalékkal növelte marhahús-fogyasztását, ezzel elérte a 8,33 millió tonnát, míg az egy főre jutó fogyasztás a 2016. évi 4,88 kilogrammról 5,95 kilogrammra nőtt 2019-ben. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a marhahústermelés tavaly 4 százalékkal nőtt, teljes mennyisége elérte a 6,67 millió tonna, így 1,66 millió tonna teret hagy a marhahús behozatalának. Ez a marhahús behozatalának 60 százalékos növekedését jelenti 2018-hoz képest és a tendencia várhatóan folytatódik ebben az évben is, mivel a sertéshús hiánya a kínai piacon az afrikaisertéspestis-válság miatt arra készteti a fogyasztókat, hogy alternatív, helyettesítő termékeket keressenek a sertéshúsra.

Az elemzők 2020-ra 2,2 millió tonnás marhahús-behozatalt várnak a kínai piac keresletének fedezésére. A koronavírus kitörése, a piac lezárásakor Kína januárban és februárban 300 000 tonna marhahúst importált. A Covid-19 válság idején a kínai fogyasztók 79 százaléka növelte az otthon főzést, míg csak 4 százalékuk jelentette a házi készítésű ételek csökkenését. A gazdag kínai fogyasztók 32 százaléka számolt be a marhahús-fogyasztás növekedéséről és csak 5 százalékuk csökkentette a fogyasztását.

A fogyasztói szokások megváltozása a marhahús-exportőrök számára lehetőséget biztosíthat a kínai piacra való belépésre. Az év első két hónapjában Kínában a kisebb beszállító országokból származó marhahús-behozatal teljes mennyisége 11 457 tonna volt, amely 82 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában bejelentett mennyiséget. Így Írországot és az Egyesült Államokat – mindkét ország több mint 1500 tonna marhahúst szállított – Ukrajna, Kazahsztán, Bolívia, Panama, Namíbia és Magyarország követi.

A piac átrendeződését az is segítette, hogy a koronavírus-krízis – az aszály következtében kialakult drasztikus állatlétszám csökkenés mellett – erősen befolyásolja az ausztrál vöröshúsok kivitelét. A Meat and Livestock Australia (MLA) súlyos zavarokról számolt be szinte minden exportpiacon, például a légi árufuvarozást korlátozó rendelkezések, a járatok törlése, a kikötőkben tartott, a globális forgalomba nem visszatért hűtött konténerek hiánya, valamint a munkaerőhiány és lassú vámkezelés következtében.


(Forrás: EUROMEAT - Laczkó András/NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám