Gabona- és édességipar

Jelenleg 54 darab védjegy van forgalomban, ennyi között kell eligazodniuk a fogyasztóknak. Ugyanakkor előkészület alatt van az ezeket felváltó, egységes állami védjegy.


Miről szóljon a védjegyünk? – említett meg egy, a Dél-dunántúli Regionális Élelmiszer és Innovációs Klaszter tagjai között felmerülő és megoldandó feladatot Egyed Linda klaszterelnök, a szeptember 27-i kaposvári – a kamara somogyi szervezete és a helyi egyetem által közösen megszervezett – I. NAK Élelmiszer és Marketing Nemzetközi Konferencián. Mint mondta, felmerült, hogy a klaszter egy saját védjegyet hozzon létre és ezzel ellátott – a tagok által előállított – termékeket hozzanak forgalomba, ám sok vitát folytattak róla és nem alakult ki még egyetértés.

Ám lehet, hogy felesleges is védjegyet alkotniuk. Mégpedig azért, mert – ahogy a tanácskozáson Kasza Gyula, a NÉBIH igazgatóhelyettese ismertette – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal egy országosan egységes védjegy fejlesztésén és bevezetésén dolgozik. Erre szerinte nagy szükség lenne, hiszen jelenleg 54, sokszor egymással konkuráló tanúsító védjegy van forgalomban, és ezek több ezer darab élelmiszeren lelhetőek fel. Bár a NÉBIH-nek van egy nyilvános adatbázisa a védjegyekről, hogy a fogyasztók tájékozódását segítse, ám ennyi hosszú távon nem előnyös, mert nem igazán szolgálja az eligazodást. Márpedig – mint fogalmazott – „a fogyasztók a garanciát várják a védjegyes termékektől”.

A NÉBIH idén végzett a fogyasztók körében egy védjegyekkel kapcsolatos felmérést, amelyben az elvárásaikra volt kíváncsi, és ez alapján született egy szakmai állásfoglalás is. Mint Kasza Gyula elmondta, egy egységes védjeggyel szemben követelmény, hogy objektív legyen, azaz a részrehajlás-mentesen és szakmailag megalapozott tanúsítás után ítéljék oda, illetve teljes körű legyen, azaz egy termékkör esetében a kereskedelmi forgalomban található valamennyi termék vizsgálatának és minősítésének meg kell történnie. Továbbá komplex termékteszten essen át a védjeggyel ellátott termék.

Az igazgató-helyettes megjegyezte, az állami védjegyet kizárólag a legjobb minősítést elért termékekre lehet rátenni, és előre meghatározott feltételekkel, illetve időtartamra kaphatja meg. Fontos, hogy ha egy ellenőrzés során a minőség megváltoztatását állapítják meg – például más lett az alapanyag-összetétel, mint az vizsgálat időszakában volt –, akkor a védjegyet akár meg is vonhatják a terméktől, illetve a gyártójától.
– Az egységes védjegy jelenleg előkészítő szakaszban van – jegyezte meg Kasza Gyula, utalva arra, hogy ilyenre a klaszternek és mindenki másnak egyelőre még várnia kell…


(nak.hu/RF)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

 

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok