Tejipar

Joghurt-, kefir-, túró-, gomolya-előállítása témákban szervez ingyenes tejipari szakmai napokat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A programsorozat a kezdő és a már működő tejtermék-előállító vállalkozásoknak is hasznos tudással szolgál.

 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) eddigi szakmai rendezvényeinek tapasztalatai azt mutatják, hogy az élelmiszeripai vállalkozások és az őstermelők körében egyaránt kiemelt igény mutatkozik olyan gyakorlati, piacképes tudás megszerzésére, amelyek azonnal átültethetők a mindennapi tevékenységükbe. Ezen igények alapján szervezett 2017 júniusában tejipari területen gyakorlati napokat a kamara, a rendezvények sikere nyomán pedig az ősszel három hasonlóra is sor kerül.

Kiscsoportos üzemi bemutató keretében gomolya sajt, savanyított tejtermékek (joghurt, kefir) és túrókészítés témában szerezhetnek bennfentes ismereteket a NAK tagjai, a mosonmagyaróvári Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézetben. A program során a résztvevők jeles gyakorlati szakemberektől kapnak bővebb ismereteket a tehéntej higiéniájáról és kezeléséről. Az oktatók kitérnek a tehéntej kémiai jellemzőire, a savas alvasztásra és a tejsavbaktérium kultúrákra, valamint az oltós alvasztás és az oltóenzimek ismertetésére is. A vállalkozó kedvűek a gyártástechnológiát és a szükséges eszközöket mind elméletben, mind gyakorlatban elsajátíthatják.

A kamara eddigi tejipari szakmai programjain résztvevők visszajelzései egyértelműen pozitívak: többen is kiemelték, hogy nagy szükségük van ezekre a szakmailag is megalapozott, hiteles információkra, melyeket saját üzemeikbe visszatérve felhasználhatnak a gyártás során. A képzéseken szerzett információ, tudás érdemben hozzájárul a tejtermék-előállításba belekezdő, illetve az azzal már foglalkozó hazai kisüzemek minőségtudatos előállítási gyakorlatához.

A NAK „Tanuljunk együtt” – Tejipari Napok időpontjai és témái:

  • 2017. október 12. (csütörtök) – Savanyított tejtermékek gyártása (joghurt, kefir)
  • 2017. október 26. (csütörtök) – Túrógyártás
  • 2017. november 9. (csütörtök) – Gomolyagyártás

 

További infók és jelentkezés itt.

 

(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

 

Földbizottsági meghívók

Telekommunikáció

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok