`

A Syngenta bejelentette, a következő öt évben kétmilliárd dollárt költ arra, hogy segítsen a termelőknek a klímaváltozás okozta kockázatok csökkentésében. Ezt olyan, egyértelmű előnyöket vagy technológiai áttörést jelentő programokra fordítja a vállalat, amelyek előrelépést hoznak a mezőgazdaság fenntarthatóságában.


A vállalat minden évben két új technológiai áttöréssel lép a piacra, csökkentve és ellensúlyozva ezekkel a mezőgazdaság hatását a klímaváltozásra és elősegítve azt, hogy a világ élelmiszer-ellátása a bolygó környezeti korlátait figyelembe véve, fenntarthatóan valósuljon meg. Erik Fyrwald vezérigazgató bejelentette, hogy a fenntartható mezőgazdálkodást célzó kutatás-fejlesztési befektetés mellett a vállalat 2030-ra a felére csökkenti saját karbon-intenzitását, hozzájárulva ezzel a párizsi klímaegyezmény célkitűzésének megvalósulásához. A Syngenta ez irányú elkötelezettségét a Science Based Targets Initiative (SBTI) hitelesítette és ellenőrzi.
– A mezőgazdaság globálisan élen jár a klímaváltozás kezelésére irányuló erőfeszítésekben – mondta Erik Fyrwald. –A Syngenta felgyorsítja az innovációt, hogy jobb és biztonságosabb megoldásokat találjon az emberiség kihívásaira, amilyen a klímaváltozás és a biológiai sokféleség csökkenése. Ezek nem pusztán szavak. Valódi akció, amely meghatározza, hogyan segítsünk a termelőknek megküzdeni a klímaváltozással, és csökkentsük a mezőgazdaság szerepét a világ üvegházhatású gázkibocsátásában.

A kétmilliárd dollárt olyan, egyértelmű előnyöket vagy technológiai áttörést jelentő programokra fordítja a vállalat, amelyek előrelépést hoznak a mezőgazdaság fenntarthatóságában, például a földhasználat, a talaj egészsége, illetve az integrált növényvédelem terén.

A The Nature Conservancy természetvédelmi szervezet és a Syngenta sokrétű együttműködés keretében dolgozik azért, hogy olyan újítások szülessenek a mezőgazdaságban, amelyek egyszerre szolgálják a termelők javát és vannak pozitív hatással a környezetre. Az együttműködés fókuszában a talaj egészsége, az erőforrás-hatékonyság és az élőhelyek védelme áll világszerte.
– Üdvözöljük azt, hogy a Syngenta a kibocsátás csökkentésére vonatkozó célkitűzését a Science Based Target kezdeményezéssel érvényesíttette. A klímaváltozás elleni harcban létfontosságú az agrárszektor iránymutatása, és ezen célkitűzések vállalásával a Syngenta biztosította magának az utat egy jövőálló növekedés irányába – mondta Cynthia Cummis, a World Resources Institute (WRI) klímaszakértője.

Ezek a célok részét képezik a Syngenta idén bejelentett, az innovációt felgyorsító vállalásának, annak érdekében, hogy a vállalat hatékonyan tudja támogatni a termelőket az egyre növekvő, a klímaváltozás, a talajerózió és a biológiai sokféleség csökkenése okozta kockázatok kezelésében. A vállalat évente tesz majd közzé független szervezet által ellenőrzött jelentést arról, hogy hogyan halad a célok teljesítésével.

(forrás: Syngenta)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám