`

Az agrártudományok, az információs technológia és a műszaki tudományok területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó kutatónőket ismertek el március 8-án Nők a Tudományban Kiválósági Díjjal a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) rendezett ünnepségen.


Agrártudományok kategóriában Halász Júlia, információs technológia kategóriában Gazdag-Tóth Boglárka, műszaki kategóriában pedig Stenger-Kovács Csilla vehette át az elismerést, amelynek odaítéléséről a díjat alapító Nők a Tudományban Egyesület és a Magyar Tudományos Akadémia által felállított tudományos szakmai bizottság döntött immár ötödik alkalommal.
– Az elismerést évről évre olyan fiatalok kapják, akik kimagasló tudományos eredményeik mellett a műszaki és természettudományi pályák népszerűsítésében is készek részt vállalni, inspiráló példaként szolgálva a pályaválasztás előtt álló fiatal lányok számára - közölte az elismerést alapító egyesület.

Halász Júlia, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar Genetikai és Növénytermesztési Tanszékének docense a gyümölcstermő növények genetikai vizsgálatai terén végzett munkássága elismeréseként kapta meg a díjat. A kutató által azonosított mutációk megismerésével, és az ez alapján kidolgozott speciális eljárással négy-öt évvel korábban eldönthető egy nemesítési programban, hogy a leendő gyümölcsfajta önmeddő vagy éppen öntermékenyülő lesz-e.
– Egyetemi oktatóként már évek óta nagy hangsúlyt fektetek a nők tudományban betöltött szerepének bemutatására. A molekuláris genetika Nobel-díjas felfedezései c. tantárgyunk keretében kiemelt előadásom a „Nők a tudományban”, ahol minden alkalommal az új és aktuális adatokat, eredményeket ismertetem. Konkrét példákon vesszük át a női kutatókat érintő kérdéseket, felmerülő problémákat. Áttekintjük az odaítélt és nem odaítélt díjakat, ezek következményeit, hatásait, illetve a felmerülő társadalmi kérdéseket, a kutatói közösség hozzáállását, a nemzetközi és magyar reakciókat. A témával kapcsolatban mindig nyitott vagyok, így a saját szakirányos hallgatóimmal, de más hallgatókkal is szívesen konzultálok. A lányokban leggyakrabban felmerülő kérdés a család és a kutatói pálya összeegyeztetése, amellyel kapcsolatban saját példámon keresztül is örömmel beszélgetek – hangsúlyozta Halász Júlia.


(MTI/nak.hu/szie.hu) (fotó: szie.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám