`

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében, Pécs város vezetése, a Baranya Megyei Kormányhivatal, valamint a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete együttműködésében valósult meg 2019. július 19-én a már hagyományosnak számító szezonindító dinnyekóstoltatás a pécsi Kossuth téren.


Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke elmondta, hogy Baranyában körülbelül 150 hektáron termelnek dinnyét, ebből évente átlagosan 6000 tonnát takarítanak be. Ennek nagy részét a helyi piacokon, közvetlenül értékesítik. Hozzátette, a promóció egyik célja a helyi, kiváló minőségű ormánsági dinnye megismertetése, ezen felül nagy hangsúlyt fektetnek a helyi termelők bemutatására is.

Müllerné Juhos Bernadett, a megyei kormányhivatal főigazgatója kiemelte, hogy a minőségtudatos termelés érdekében folyamatosan ellenőrzik a dinnyetermelés egyes folyamatait, a termőföldtől egészen a piacra kerülésükig. Hozzátette, hogy az ellenőrzések évről évre jobb eredménnyel zárulnak.

Balról jobbra: Rittlinger József, Müllerné Juhos Bernadett, Őri László, Horváth Béla (a NAK dinnye munkacsoportjának vezetője), dr. Mártonffy Béla

 

Őri László, Pécs alpolgármestere a dinnyepromóción hangsúlyozta, hogy az eseménnyel szeretnék a városban élők körében népszerűsíteni a Pécs környékén, Baranyában – főként az Ormánságban – termesztett jó minőségű görögdinnyét.
– Minden rendelkezésünkre álló eszközt megragadva teszünk azért, hogy minél több pécsi család asztalára kerüljön a baranyai dinnyéből. Az a cél, hogy helyben termett idénygyümölcsök, a közétkeztetésen keresztül, az óvodások és iskolások asztalára is kerüljenek – mondta az alpolgármester.

Őri László kiemelte, hogy üdvözli a baranyai fiatalok, Horváth Vivien és Szin Krisztián fejlesztő munkáját. A dinnyéskereső okostelefonos alkalmazásnak köszönhetően a helyi és a magyar dinnyét a pécsiek már könnyedén meg tudják különböztetni az import dinnyéktől, ami elősegíti a tudatos vásárlói mentalitás kialakulását és erősödését, valamint a baranyai gazdaság élénkítését is.

A „Keresd a dinnyést!” nevű applikációt dr. Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Országos Kertészeti és Beszállítóipari Osztályának elnöke mutatta be.
– Az ilyen eszközöknek is köszönhetően a magyar dinnyetermesztés újra visszatalálhat abba a híres időszakába, amikor júliustól egészen szeptember végéig látta el Európát dinnyével – mondta.

Az egyelőre tesztüzemben működő – a baranyai és más kisebb termőterületeket bemutató – alkalmazás a következő héttől mind iOS-re, mind pedig Android operációs rendszerre elérhető lesz.

Rengeteg dinnye fogyott el a kóstoltatás alatt


(nak.hu) (fotó: nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám