`

Az Amazonas vidékén folyó erdőirtás jelentősen növeli a térség hőmérsékletét, csökkenti páratartalmát és megváltoztatja a víz körforgását – mutatták ki amerikai kutatók az Ecohydrology című folyóiratban megjelent tanulmányukban.


A Kansasi Egyetem kutatói azt vizsgálták, milyen hatással van a terület növénytakarójának megváltozása a hőmérsékletre és a víz körforgására.
– Ez az első tanulmány, amely a bioszféra és az atmoszféra kölcsönhatásait vizsgálja az Amazonas térségében nagyfelbontású műholdfelvételek alapján. Az erdőirtás és a növénytakaró változásainak hatásait akartuk megérteni – mondta Gabriel de Oliviera, a Kansasi Egyetem földrajz- és légkörtudományi karának kutatója az EurekAlert tudományos hírportálon.

A kutatók a brazil Rondonia szövetségi államában vizsgáltak egy-egy nedves, illetve szárazsággal sújtott évet.
– A NASA műholdfelvételei alapján azt találtuk, hogy a brazíliai Amazonas délnyugati térségében az erdőirtás és a legelőkre, a szójatermesztésre alkalmas mezőgazdasági területekre való következetes áttérés növeli a talaj és a levegő hőmérsékletét a térségben. Megfigyeltük azt is, hogy az erdős területeken a párolgás háromszor akkora, mint a nem erdős területeken – mondta Oliviera.

A kutatók jelentős különbségeket fedeztek fel a térségben folyó Ju-Paraná folyó két partján. Az egyik parton nagyobb mértékű erdőirtást végeztek, mint a másikon, amely a Jaru természetvédelmi terület védett része. Eltérő volt a két térségben az, mekkora hőt bocsát ki a föld a légkörbe, a párolgás által mekkora mennyiségű víz jut a földről a légkörbe, a növények párolgása, a nettó sugárzás, azaz, hogy mekkora energia nyerhető a napsugárzásból a földfelszínen, valamint a föld napfényvisszaverő képessége.
– Mindez fontos, mivel a világ legnagyobb esőerdejéről van szó. A csapadék a trópusokon, az összes ott végbemenő vízkörforgás az egész világra hatással van, és ebben az Amazonasnak nagyon fontos szerepe van. Nincs még egy ilyen páratlan ökoszisztéma – jegyezte meg a Brazíliából származó kutató.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy bár idén a média nagy figyelmet szentelt az amazóniai erdőtüzeknek, azok minden évben előfordulnak kisebb vagy nagyobb mértékben.
– A száraz időszakban minden évben előfordulnak erdőtüzek. Vannak mezőgazdasági területeink, ahol a múltban irtották ki az erdőt, és azért, hogy megtisztítsák a területet, vagy jobb földet nyerjenek a következő évre, felgyújtják azokat. A tűz azonban néha kikerül az ellenőrzés alól és szerepet játszik a nagyobb mértékű erdőirtásban – mondta a kutató.
– A legrosszabb évek 2005, 2010 és 2015 voltak a súlyos szárazság miatt – tette hozzá a kutató, megjegyezve, hogy az Amazonas vidékén nincsenek természetes tüzek, valamennyit ember gyújtja meg.

 


Erdővarázs

A magyarországi erdők értékeit, érdekességeit, az erdész szakma különlegességeit mutatják be azon az ingyenes rendezvényen, amelyet az Agrárminisztérium kezdeményezésére az Országos Erdészeti Egyesület szervez szeptember 20-21-re a fővárosi Szabadság térre. Huszonkét állami erdőgazdaság lesz jelen, tizenöt tematikus sátor mutatja be, amit a magyarországi erdőkről tudni kell. Az érdeklődők megismerhetik az erdők állat- és növényvilágát, gyümölcseit, terméseit, a különböző fafajokat. Az Erdővarázs Családi Napon a szakemberek külön sátrakban mutatják be többek között az erdők jelentős szerepét a klímavédelem szempontjából, az erdőtüzek megelőzésének lehetőségeit, a természetvédelem fontosságát.


Megszűnik az energetikai célú szénégetés

2030-ig megszűnik az energetikai célú szénégetés Magyarországon. Ennek feltétele, hogy megépüljön Paks 2, valamint sikerüljön 2030-ig 7000 megawattra növelni az ország naperőmű-kapacitását - jelentette ki a köztársasági elnök kedden Gyulán, a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Kara diákjainak tartott előadásán.
Mindezek következtében az áramtermelésből származó szén-dioxid-kibocsátás drasztikusan csökken Magyarországon - tette hozzá Áder János. Elmondta: az új energiatermelő technológiák, kapacitások megteremtése mellett legalább ilyen fontos az épületek energiahatékonyságának növelése, a geotermikus energia nagyobb mértékű hasznosítása, a közlekedés, benne a tömegközlekedés elektronizálása, vagy gázüzemű, illetve hibrid meghajtásra való átállítása.
Hasonlóan fontosnak nevezte az energiaintenzív ipari ágazatok (cement-, üveg- és gumiipar) technológiai váltását, a mezőgazdaság metánkibocsátásának drasztikus csökkentését és az erdősítést.



(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám