`

Zselickisfaludon bemutatták, mi kell ahhoz, hogy a vadat távol tartsák a mezőgazdasági területektől. Például olyan takarmány, amit megtalál az erdő szélén is. Ha pedig „otthon marad”, a vadkárfelmérési útmutatóra sem lesz mindig szükség.


A cél szentesíti az eszközt – szól a mondás. Bár ezt nem elsősorban mezőgazdasági tevékenység leírására szokták használni, de így jól jellemezhető az folyamat, ami a somogyi állami erdészeti cégnél, a SEFAG Zrt-nél zajlik. A cél a vadkár megelőzése, az eszköz pedig egy olyan vetőmag, amelyből később vadlegelő (is) válik – így pedig a vad távol tartható a művelési célú mezőgazdasági területektől.

A vadlegelőélőhely-fejlesztés többéves tapasztalatait megosztó – a SEFAG és a Syngenta cég által közösen szervezett – 2018. június 28-i szakmai napon Győrffy Balázs, a NAK elnöke szemléltette, hogy milyen jelentős is a vad- és mezőgazdálkodóknak egyaránt problémát okozó jelenség. Mint mondta, 2010-2016 között a kifizetett mezőgazdasági vadkár 2,1-2,6 milliárd, az erdei vadkár pedig 110-160 millió forint között alakult. A mezőgazdasági vadkár 2016-ban ismét elérte, sőt meg is haladta a 2015. évi szintet, és így megközelítette a 2,6 milliárd forintot. Ennek negyede Somogy megyében realizálódott, majd Zala és Baranya megye következett 13-13 százalékkal – tehát ezek a vadkárral leginkább sújtott térségek. A NAK elnöke megjegyezte, a vadkár növekedésének fő oka egyértelműen a vad túlszaporodása. 1970 és 2016 között gímszarvas esetében hatszorosára, a dámszarvasnál és az őznél huszonegyszeresére, a vaddisznónál tizenötszörösére emelték a lelövés mennyiségét, ennek ellenére a kifizetett vadkár jó esetben mérsékelten csökkent vagy stagnált, de jellemzősen inkább növekedett.


Új alapok


A helyzet kezelése érdekében 2013-ban tízéves nagyvadlétszám-apasztási program indult, amely elsősorban a legnagyobb problémát okozó vadfajokra (vaddisznó, gímszarvas, dámszarvasra) fókuszál. Ezt pedig beépítették a tájegységi vadgazdálkodási tervekbe, amely mintegy 40-50 százalékos létszámapasztást ír elő a vadkár mérséklése érdekében. Győrffy Balázs hozzátette, az utóbbi egy évtizedben számottevően megemelt lelövések jövőbeni fenntartása szükséges azonban ahhoz, hogy a nagyvadfajok létszáma és a nagyvad körüli konfliktusok is csökkenjenek. Viszont évenkénti bírálati eredmények alapján az átlagos trófeaminőség nem romlott, hanem országosan éppen kissé javult.
– A vadkár kérdéskörét az új vadászati törvény új alapokra helyezi – mondta Győrffy Balázs. – A jogszabály rögzíti: a vadállomány nemzeti értékünk és a természetes életközösségek része, nem tekinthető rendellenességnek megjelenése a mező- és erdőgazdasági területeken. A vadkár felmérése téren komoly előrelépést jelent majd az Egységes Vadkárfelmérési Útmutató (EVU), amely a Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézete (mezőgazdasági kár) és a NAIK Erdészeti Tudományos Intézete (erdei kár) szakembereinek közreműködésével készül. A várhatóan rövidesen megjelenő útmutató négy pillére épül majd: a körülmények tisztázására, a terepi szemlére, a pénzügyi értékelésre és a szakvélemény készítésére.

A SEFAG-területeken a vadak kedvelik az új takarmányt

 

A NAK vezetője hozzátette, az EVU egységesíti majd a vadkártérítési eljárási folyamatot az egész országban. Cél, hogy alkalmazása a lehető legrövidebb és legkorrektebb kárrendezési eljárást biztosítson. Elő kell segítenie, hogy a legtöbb vadkárügy első lépésben egyezséggel rendeződjön, és hogy a kárrendezési ügyek ne kerüljenek a bírósági szakaszba. Fontos célkitűzés továbbá, hogy a vadkár mértékének megállapítása objektív legyen, a felmérés a kár megállapításában résztvevő személyek szubjektivitásától mentes, ellenőrizhető és azonos végeredményt adjon. Ezáltal a földhasználók és vadgazdálkodók közötti viszony javulhat, a közöttük vadkármegelőzésben és elhárításban az együttműködés növekedhet, és így a tényleges vadkár csökkenhet.

A vadkárrendezés folyamatáról annyit elárult, hogy főszabály szerint a vadászatra jogosult a vadászati törvényben foglaltak alapján köteles a vad által okozott kárt a károsultnak megtéríteni. A vadászati törvény megállapításából adódóan pedig a vad táplálkozása a gazdálkodás természetes velejárója, amelyet a gazdálkodó meghatározott értékhatáron belül – az okozott kár 10 százaléka – köteles elviselni. A kár megtérítése iránti igényt annak bekövetkezésétől, illetve észlelésétől számított tizenöt napon belül írásban kell közölni a kárért felelős személlyel. Ha a károsult és a kárért felelős személy között a közléstől számított öt napon belül nem jön létre egyezség a kár megtérítéséről és a kártérítés mértékéről, és a károsult kárának megtérítését nem közvetlenül a bíróságtól kéri, meg kell indítani az illetékes jegyzőnek bejelentett hivatalos vadkárrendezési eljárást, és ki kell rendelni a szakértőt. Ezután az útmutatóban megállapított szabályok és módszerek szerint el kell végezni a vadkár megállapítását, javaslatot tenni a kármegosztásra. Ha a felek között létrejön az egyezség, a jegyző azt határozatba foglalja és jóváhagyja. Ha nincs megállapodás, vagy az nem hagyható jóvá, a jegyző az eljárást megszünteti. A károsult az eljárást megszüntető végzés jogerőre emelkedésétől számított harminc napon belül kérheti a bíróságtól kárának megtérítését.


Folyamatosan jó takarmányt ad


Nem csak a NAK, hanem a vadászkamara is a vadkármegelőzés híve. Mint Bajdik Péter, az OMVK főtitkára elmondta, az Országos Vadgazdálkodási Alapból finanszírozható tevékenységek támogatására kiírt 2017-es pályázat két élőhelyfejlesztési célterülete – de különösen a vadföldek, -legelők kialakítását lehetővé tévő vetőmag-keverékek beszerzésének támogatása – is ezt segíti/segítette elő. Hozzátette, az elbírált és jóváhagyott pályázatok révén – többek között – 1500 hektár vadföld is létesült.

Ez a fajta módszer bevált a SEFAG-nál is. Halász Tibor, a társaság munkatársa a terepi bemutató során elmondta, 2011-ben kezdtek komolyabban foglalkozni a gyepgazdálkodással – mintegy 300 hektár vadföldet kezelnek –, és 2012-ben vetettek először Syngenta méhlegelő vetőmagkeveréket. 2018-ra 105 hektár ilyen pillangós keverékkel rendelkeznek, és megfigyeléseik alapján a vadak 365 napon át folyamatosan, rendkívül jó minőségű takarmányhoz jutnak. Hozzátette, előnye még, hogy fajgazdagsága miatt a vad tud válogatni belőle, és azok a növényfajok, amelyek az adott termőhelyen jól érzik magukat, gyorsan megerősödnek és átveszik a vezető szerepet a takarmányban.
– A vadföldjeinken, a bőgőhelyeken, és az erdő melletti „kifutó” területeken telepítettünk ilyen keveréket. Telepítési költsége hektáronként egy jó minőségű kukorica költségével megegyezik, de ez a keverék három-négy évig fenntartható. Nagyon jó szenázs, illetve széna készíthető belőle. Intenzív legelés mellett is a hektáronkénti 6-10 bála betakarítható róla. Továbbá a zöldítési támogatásba nagyon jól beilleszthető. Az erdőterületek melletti sávok, szegélyek telepítésére is alkalmas, így vadászhatóvá válik a tábla széle – mondta a szakember.

Ha nem is ez az egyetlen üdvözítő megoldás a megelőzésre – hiszen mint elhangzott, hasonló célból nyolc állami erdészet már kukoricát telepített vadföldjeire –, de, hogy kiváló és követendő példa, az biztos...


(nak.hu/RF)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám