`

A klímaváltozás miatt is kulcsfontosságú az öntözésfejlesztés, a vízgazdálkodás hatékonyabbá tétele a hazai agrárium versenyképességének növeléséhez. E téren – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közreműködésével – számos előremutató lépést tett és tesz a kormányzat.


Az öntözésfejlesztési stratégia megalkotásáról szóló kormányhatározat kapcsán 2018-ban végzett kamarai igényfelmérés során mintegy 1,2 millió hektár területet, több mint negyvenezer gazdálkodó igényeit sikerült felmérni a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közreműködésével. Ezáltal országszerte parcellaszinten láthatóvá vált a valódi öntözésfejlesztési szándék, valamint annak elmaradásának okai. A kutatás több tényezőt is feltárt, egyebek közt ilyen például, hogy helyenként nem áll rendelkezésre felszíni víz, sok gazdálkodó tart a bürokratikus terhektől. Az öntözéses gazdálkodást hátráltatja az elaprózódott birtokszerkezet is, illetve a termelői együttműködések hiánya, a tulajdonosi hozzájárulások megszerzésének bonyolultsága, egyes területeken vízátvezetési anomáliák. Illetve a fejlesztés csak hosszabb távon térül meg, komoly önerő kell a beruházáshoz és a fenntartáshoz is.

Az öntözést gátló problémák feloldása illetve a fejlesztés érdekében több előremutató kormányhatározat is született az elmúlt másfél évben, a feladatokhoz pedig állami forrás is került. Az előirányzott feladatok egyaránt vonatkoznak vízkínálati és vízkeresleti fejlesztésekre, ezeket támogató intézkedésekre. A vízkínálat fejlesztése kapcsán szerepel ezek közt az állami művek rekonstrukciója, a nem állami művek kataszterének és rendeltetésszerű üzemeltetésének megoldása, valamint a víztározási lehetősége megteremtése. A vízkeresleti fejlesztés vonatkozásában a termelői együttműködés támogatása, a hatékony öntözés kidolgozása, további jogszabályi egyszerűsítések végrehajtása, speciális magán és közérdekű vízátvezetési szolgalom megteremtése, az öntözött területen elővásárlási és előhaszonbérleti jogok kialakítása, szakhatósági – talaj-környezet és természetvédelmi – engedélyek egyszerűsítése. Továbbá egy olyan öntözési igazgatási szerv kialakítása, amely szakmailag és jogilag is segíti a termelőket. Támogató intézkedésként megjelenik a mezővizes középfokú oktatás, valamint a szaktanácsadás és a felnőttképzés megerősítése, illetve az öntözési ismeretek elterjesztése érdekében bemutató központ kialakítása.

A következő tíz évben 170 milliárd forint áll rendelkezésre az öntözési vízkínálat és vízkereslet fejlesztésére. A 17 milliárdos éves keret elsősorban a vízkínálat fejlesztését támogatja, annak érdekében, hogy a csatornák víz szállítására alkalmas állapotba kerüljenek – ott, ahol valós öntözési igények vannak. Már ebben az évben elkezdődtek a munkálatok, a vízigényfelmérés eredményeivel összhangban.

Hét kiemelt beruházásnak már az előkészítése is folyik: a Homokhátság, valamint a Szarvas-holtág vízpótlása; a Keleti-főcsatorna és övcsatornáinak rekonstrukciója, kapacitásbővítése; Jánossomorja és térségének vízpótlása; Tiszakécske öntözőcsatornái; a Taktaközi-öntözőcsatorna; kettősműködésű csatornák rekonstrukciói, kiemelten a Hajdúságban. A termelői vízkereslet fejlesztését, az öntözéses gazdálkodás elterjesztését, valamint szakmai és jogi támogatását pedig a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) ügygondnoksága alatt lévő öntözési igazgatási szerv hivatott felkarolni, az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére irányuló eljárásokkal kapcsolatos feladatok, valamint erdészeti igazgatási feladatai mellett.


(nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám