Az Opten adatai szerint 2017 során közel 70 ezer egyéni vállalkozás indult, mely messze meghaladja a korábbi évek szintén extrém magas értékeit is. Jelentős a mezőgazdasági profilúak száma is.
Tavaly Magyarországon 69 127 egyéni vállalkozást jegyeztek be, ez 20 százalékkal magasabb, mint a 2016-ban, és több mint dupla akkora, mint 2012-en volt. Az induló egyéni vállalkozások száma nemcsak önmagában nézve magas, hanem más gazdasági formákhoz képest is. 2017-ben például több mint 2,5-szer több egyéni vállalkozás indult, mint az összes többi cégformában történő alapítások együttesen.
– Immár öt éve folyamatosan és meredeken növekszik az egyéni vállalkozások száma Magyarországon, ezzel mára az egyik legnépszerűbb gazdasági formává nőtte ki magát – mondta Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. – Az egyéni vállalkozások felfutása egyrészt a többi gazdasági formára ható szigorító tényezőnek köszönhető, másrészt az új adózási formák is erősen hatottak az egyéni vállalkozások növekedésére.
Az igazgató szerint 2012 óta gyakorlatilag folyamatosan szigorodnak a cégjogi szabályok a cégbíróságra bejelentett vállalkozások esetében, míg az egyéni vállalkozások továbbra is viszonylag alacsony adminisztrációs szint mellet tudtak és tudnak működni. A kisadózó vállalkozások tételes adója (KATA) bevezetése is komoly hatással volt e vállalkozói forma növekedésére: számos cégnek, egyéni vállalkozásnak is ideális adózási forma, és pont emiatt döntött sok magánszemély is egyéni vállalkozás indításán. A magas szám annak is köszönhető, hogy sokan az egyéni vállalkozásukat cégeikkel párhuzamosan működtetik, ezzel is szélesítve az adóoptimalizálási lehetőségeket.
Az egyéni vállalkozások száma jelenleg már több mint 450 ezer, amely érték már erősen közelíti a cégek számát. A tendenciát nézve pedig egy-két éven belül az egyéni vállalkozások száma meg is haladhatja a cégek számát, lévén előbbiek száma erősen növekedik, míg utóbbiaké évek óta csökkenőben van. Az egyéni vállalkozás, mint gazdasági forma, ágazatonként is jelentősen eltérő népszerűséget mutat. A felülreprezentált ágazatok között van a mezőgazdaság is. Az Opten adatai szerint a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat területén 13 354 cég és 25 507 egyéni vállalkozás működik.
Az egyéni vállalkozások magas száma ugyanakkor makrogazdasági szinten érdekes kérdéseket vet fel az igazgató szerint.
– Kétségtelen, hogy az egyszerűsített adminisztráció és az alacsony költségszint gazdaságösztönző hatású lehet, ugyanakkor pont ez jelenti a veszélyforrást is. A transzparencia alacsony szintje, az alacsony tőkeellátottság és az esetleges adóoptimalizálási hatások rossz esetben bizonytalanságot is vihetnek a gazdaságba, különösen ekkora volumennél – jegyezte meg.
Mint mondta, az egyéni vállalkozók ugyanakkor távolról sem jelentenek homogén halmazt, számos megbízható és nagy múlttal rendelkező egyéni vállalkozó is működik hazánkban. A mikroméretű egyéni vállalkozások száma a legmagasabb, de ezek mellett például jelenleg is több mint 500 olyan egyéni vállalkozó működik, amelynek éves árbevétele meghaladja a 300 millió Ft-ot.
(forrás: Opten)