`

Az afrikai sertéspestis távol-keleti elterjedése miatt jelentősen átrendeződött a világ sertéspiaca, ami hazánkban is problémákat okoz. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a hazai kiskereskedelmi áruházláncok, a vágóhidak, a sertéshús-feldolgozók és a tenyésztők részvételével soron kívüli megbeszélést kezdeményezett ennek megoldására.


Mint a 2019. július 10-i, Dunaharasztiban tartott széles körű megbeszélésen elhangzott, a távol-keleti országokban a házisertés-állományokba is betört az afrikai sertéspestis, emiatt az utóbbi hónapokban Kínában és a vele szomszédos országokban is erősen megnőtt a kereslet az európai sertéshús iránt. Kínában óvatos becslések szerint is a sertéshús-előállítás 30-40 százaléka tűnik el, ami a világ sertés-előállításának 15-20 százalékát jelenti. A kínai kereskedők Európából – elsősorban Németországból és Spanyolországból –, valamint az Egyesült Államokból érkező szállítmányokkal igyekeznek kielégíteni a náluk megnövekedett keresletet.

Mindez az európai felvásárlási árak komoly emelkedését hozta. A hazai vágóhidak és húskészítmény-üzemek jelzései szerint azonban a magyarországi kiskereskedelmi láncoknál a felvásárlási árak nem követték ezt a trendet, azaz még mindig alacsony áron vásárolják meg a húst a vágóhidaktól. A piacon jól látható, hogy a hús felvásárlási és így fogyasztói ára nem emelkedett olyan mértékben, ami a növekvő bekerülési költségeket – élősertés, munkaerő, energia stb. – fedezné.

Amennyiben a tendencia nem változik, sok vágóhíd és a velük kapcsolatban álló termelői kör nehéz helyzetbe kerül – hangzott el a megbeszélésen. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara aktívan részt kíván venni a feszültség csökkentésében, az ágazati szereplők közötti közvetítéssel, a termelői- és a feldolgozói kör, valamint a kiskereskedelem közötti kommunikáció erősítésével, ezzel elősegítve az ágazaton belüli egyensúly visszaállását és a fogyasztók biztonságos és ellenőrzött hazai sertéshússal és hústermékekkel történő ellátásának megtartását. Ezt célozta a mostani megbeszélés is.

 

(nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám